Egy absztrakt  festmény színpszichológiai elemzése*

A képen semleges, nyugodt barna felületből világítanak elő a színek. A festmény első pillantásra zaklatottnak tűnik, hosszabban szemlélve azonban nyugalmat fedezünk fel benne, és a színek (érzelmek) kontrollált és megtervezett együttműködését ismerjük fel. A kép alapszerkezete a barna háttérből és a két szélen látható, fekete keretből áll. Ez önmagában véve unalmasan semleges struktúra lenne, a téglalapszerű szerkezetet azonban olyan mértékben törik meg a szabálytalan alakú színfoltok, hogy a kép kicsattanóan friss és eseménydús lesz tőlük.

327. ábra

Absztrakt festmény

A színek sokféle kölcsönhatásba kerülnek egymással. A kép közepén összekapcsolódik a lila és a zöld, melyet fekete arabeszk is egymáshoz kapcsol. A lila és a vörös diszharmonikus lenne együtt, ha nem ölelné körbe a vöröset a fehér (középen) és a türkiz (fent). A kép alsó részén látható sötét színek stabillá teszik a kompozíciót. A bal alsó sarokban látható égővörös folt életet ad az egyébként semleges szürkésbarnának.

Ugyanez a semleges−élénk kontraszt figyelhető meg a kép bal oldalán. Alul a formátlanul lebegő fekete foltot pántokként szögezik a háttérhez a türkiz sávok. Felette az élénksárga csík a kép széléhez tapad, és a környező barnás háttérrel kerül belső rokonságba. Formájához illő, elnyújtott téglalap alakú helyének megtalálásában segíti a mellette húzódó, fekete vonal, valamint a felette és alatta látható türkiz sávok. Árnyalata miatt kapcsolatba kerül egy másik „rokonával” is, a jobb felső sarokba beágyazott sárga folttal.

A vörös foltok lobogása megragadja és szabálytalan körben vezeti a tekintetet. A vörös élénkségét a festő nemcsak az árnyalat megválasztásával segítette, de a környező színek is erősítik a vörös impulzív forróságát. A bal alsó sarokban a szélektől való, szimmetrikus távolságokkal kiegyensúlyozott pozíció és a semleges háttér visszafogja a vörösben kifejeződő, feszítő érzelmek robbanását. A középső, szintén szabálytalan, forma nélküli vöröst úgy öleli körbe a fehér folt, hogy egyszerre kihangsúlyozza és tompítja, biztonságos keretbe foglalja a lobogást. Jobbra a vörös „kistestvére”, még nem kifejlett formája látható, amelynek gyengébb erejét a világoskék is képes megfékezni. A kék visszatartó erejét egy fekete csík is segíti, amely hozzászegezi a vörös−kék együttest a háttérhez.

A vörös foltok a kép felső részén érik el legkifejlettebb formájukat. Alakjuk is itt a legtépettebb, a mértani szabályosságot itt tűrik a legkevésbé. Színkörnyezetük sem tartja már vissza őket, sőt épp ellenkezőleg: fokozza erejüket. Ahogy figyeljük őket, szinte káprázni kezd a szemünk, mintha nem bírná el a kicsattanó belső energiát. Vegyük észre ugyanakkor itt is a kontrollfunkciók aktiválódását: a visszatartó fekete vonal ismét feltűnik és „belemászik” a vörös lobogásába, mintha visszahúzná a közép felé menekülő alakzatot a jobb felső sarokba. A legmesszebbre az érzelmi lángolásban a bal felső sarokban látható, elfolyó vörös jut: őt már nem tartja vissza semmi, sőt megújuló erőt merít kék, zöld és türkiz színkörnyezetéből a komplementer kontraszt révén.

A lilák és a zöldek különböző árnyalatainak párosításai erős felszólító jelleggel rendelkeznek, amely szavakkal nehezen megragadható, érzelmi−hangulati asszociációkat ébreszt a nézőben. Ez a kép alsó részén látható, különböző szín−forma szembeállításokban és pártalálásokban nyilvánul meg. Érdekes az is, ahogyan a jobb szélen a háttér szürkésbarnája tiszta bársonyfeketévé mélyül. Ez a megtisztulás a lilát és a zöldet is önállóbb egyéniségekké teszi, és egyúttal intenzitásukat is fokozza. Hasonlítsuk össze a jobb oldali, világosabb lila foltot bal oldali, sötétebb szomszédjával!

A különböző vastagságú fekete kontúrok bekeretezik, összefoglalják az egyébként meghatározatlan formájú színfoltokat, ami a lila−zöld párhoz hasonlóan biztonságot és nyugalmat ad a képnek. A kép Gestaltját csak akkor értjük meg egészen, ha végigjártatjuk szemünket a fekete kontúrokon. A háttér rugalmasan asszisztál a színtörténésekhez: hol kivilágosodik, hol elsötétül, és árnyalatát is váltogatja a sárgástól a kékesen át a tiszta feketéig. Mindvégig megőrzi azonban uralmát, és fekete vonalaival ő dönti el, mit enged meg a színeknek. A színek próbálnak kitörni uralkodása alól, ami hol így, hol úgy sikerül nekik − éppen ez adja meg a kép drámai történéseinek vezérfonalát. A festmény lényege az érzelmek elengedésében és visszafogásában ragadható meg (21 éves férfi festménye).

 [...]