ÁLTALÁNOS PSZICHOLÓGIA 3:

MOTIVÁCIÓ, EMÓCIÓ, MOZGÁS

Gyakorlati tematika és kötelező irodalmak

Gyakorlatvezető: Vass Zoltán

2003/2004 I. félév

 

A gyakorlatok célja általános pszichológiai jelenségek demonstrációja, ill. vizsgálati módszerek és kérdőívek megbeszélése. A gyakorlatokra kéthetente, másfél órában kerül sor. A jegyet két zárthelyi dolgozat átlaga képezi, amelyet az órai aktivitás módosíthat. A zárthelyi dolgozatokat az órán elhangzottakból és a kötelező irodalmak anyagából írjuk, beleértve a gyakorlatokhoz kapcsolódó elméleti hátteret, módszertani vonatkozásokat, az egyes kísérletek gyakorlati kivitelezését és a jelenségek magyarázatát is.

 

Mivel az Általános pszichológiai gyakorlatok I. és II.–ben lévő néhány kísérletnél jobb, ha a hallgató – mint k. sz. – nem tudja, mi a kísérlet célja, ezért saját érdekükben a jegyzetet csak a megfelelő gyakorlati óra után nézzék meg, és akkor is csak a tematikában kijelölt részeket.

 

1.   Kutatásmódszertan. Érzelemkifejezés. Az érzelmek kommunikációja.

Varga K., Dúll A., Gősiné Greguss A. (1992) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Egyetemi jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó, (továbbiakban: Ált. pszich. II.), 8–11, 49-50. sz. gyakorlat.

 

2.   Az érzelmek kiváltása. Arcifejezések megítélése. Sírás, nevetés.

      Ált. pszich. II. 1–4, 12. sz. gyakorlat.

Buda B. (1988) A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. III. A közvetlen emberi kommunikáció csatornái. Budapest: Tömegkommunikációs kutatóközpont, 81–127.

      Séra L. (1980) A nevetés és a humor pszichológiája. Budapest: Akadémiai, 17–61. old

  

3.   Az agresszió.

         Ált. pszich. II. 13–16. sz. gyakorlat.

       Pervin, L. A. (1978/1988) Az agresszió belső és külső meghatározói. In Barkóczi I. és Séra L. (szerk.) Az emberi motiváció I. Szöveggyűjtemény. Budapest: Tankönyvkiadó, 206–236.

 

4.   Első zárthelyi dolgozat. A félelem és a szorongás.

      Ált. pszich. II. 5, 17–21. sz. gyakorlat.

      Mannoni, P. (1991) A félelem. 4D sorozat. Budapest: Akadémiai

 

5.   Táplálkozás, testsúlyszabályozás.

        Ált. pszich. II. 6, 7. sz. gyakorlat

Schachter, S. (1988) A testi funkciókra gyakorolt kognitív hatások: tanulmányok a kövérségről és az evésről. In: Barkóczi I. és Séra L. (szerk.) Az emberi motiváció I. Alapvető motivációs mechanizmusok. Szöveggyűjtemény. Budapest: Tankönyvkiadó, 13–37.

Stellar, E. (1972) Késztetés és motiváció. In: Ádám Gy. (szerk) Pszichofiziológia. Budapest: Gondolat, 233–266.

 

6.   Teljesítménymotiváció, igényszint.

Ált. pszich. II. 27–28. sz. gyakorlat.

Atkinson, J. W. (1989): A kockázatvállaló viselkedés motivációs meghatározói. In: Barkóczi I. és Séra L. (szerk.) Az emberi motiváció II. Humánspecifikus motiváció. Szöveggyűjtemény. Budapest: Tankönyvkiadó, 179–201.

 

7.   Második zárthelyi dolgozat . Pozitív érzelmek, szeretet, szerelem, szexualitás.

Ált. pszich. II. 22, 23. sz. gyakorlat

Sternberg, R. J., Grajek, S. (1989) A szeretet (szerelem) természetrajza. In: Barkóczi I., Séra L. (szerk.) Érzelmek és érzelemelméletek. Szöveggyűjtemény. II. kötet. Budapest: Tankönyvkiadó, 5–38.

Atkinson, R. L., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, D. J., Nolen-Hoeksema, S. (1999) Pszichológia. Második, javított kiadás. Budapest: Osiris, 309–317.

 

Vissza az előző oldalra


© 2003 by Zoltan Vass, PhD.

URL: http://www.zoltanvass.hu
Last updated: 2003.10.02.