Az asszociációk pszichodiagnosztikai értelmezése a rajzvizsgálatban*

Milyen módszerrel végezzük a mögöttes élmények feltárását?

Alapvetően kétféle verbális módszer áll rendelkezésünkre: (1) az egyszerű beszélgetés a képről és (2) az asszociációs vizsgálat. A mögöttes, sűrített tartalmak azonban nemverbális módszerekkel is feltárhatók: a képet folytathatjuk szabadon vagy irányított módon, gyermekekkel eljátszhatjuk bábokkal, de a kép tartalmait a pszichoterápia eszköztárába tartozó imaginációs, táncterápiás, dramatikus, hipnoterápiás stb. módszerekkel is feltárhatjuk.

 A verbális módszerek közül az (1) egyszerű beszélgetés is sok mindent megvilágíthat, azonban mélyebb összefüggésekre mutathat rá az (2) asszociációs módszer: megkérdezzük a rajzolót, mi jut eszébe a képről vagy annak egy kiválasztott részletéről. A képről folytatott, egyszerű beszélgetést szabad asszociációs vizsgálattal is folytathatjuk; ehhez tovább kérdezgetjük a rajzolót, megkérve őt arra, hogy folytassa a képzettársításokat. Az asszociációs vizsgálatot két irányban folytathatjuk: mondja el, (a) mi jut még eszébe a képről, (b) vagy az iménti válaszáról (az első asszociációról). Ezzel tulajdonképpen folyamatos szabad asszociációs vizsgálatot végzünk.

[...] Hogyan értelmezzük a vizsgált személy asszociációit? Az értelmezéshez segítséget nyújt az asszociációk általános törvényeinek ismerete, illetve a speciális, pszichodiagnosztikai asszociációs tesztek értelmezésének ismerete.

Az asszociációk értelmezéséhez röviden összefoglaljuk az idevonatkozó legfontosabb törvényszerűségeket. A gondolatok egymásra következésének három alaptörvényét Arisztotelész írta le. Ezek az elsődleges törvények máig a legfontosabbak maradtak. Arisztotelész szerint a  képzetet olyan képzet szokta követni, mely hasonló hozzá vagy ellentétes vele, vagy térben, illetve időben együtt fordulnak elő. Ezek tehát a (1) hasonlóság, az (2) ellentétesség és a (3) közelség (időbeli vagy térbeli) törvényei.

Másodlagos asszociációs törvényekkel egészítette ki az Arisztotelész-féle elsődleges törvényeket Thomas Brown (1820, idézi Woodworth és Schlosberg, 1986). Ezek a másodla­gos törvények tulajdonképpen olyan hatások, amelyek befolyásolják a képzettársítások erősségét. A (4) tartam, az (5) élénkség és a (6) gyakoriság azokra a koráb­bi élményekre utal, amelyekben a képzetek, élmények az érintkezés folytán társultak. Minél hosszabb ideig társult két élmény, minél több emocionális energiához kapcsolódik és minél gyakrabban járt együtt a két esemény, annál erősebb lesz kapcsolatuk. A (7) recencia az újdonság, a friss emlékek hatására mutat rá. A (8) vetélkedő asszociá­cióktól való mentesség törvénye a lehetséges alternatív reakciók jelentőségére hív­ja fel a figyelmet, melyet minden asszociációs vizsgálatban figyelembe kell venni. Befolyásolják még az asszociációk erősségét (9) az egyének közti  (az eredeti terminológia szerint) alkati különbségek, (10) az emocionális állapotok, (11) az átmeneti állapotok (például betegség) és végül (12) a régebbi szokások az élet- és gondolkodásmódban.

Az asszociációk introspektív elemzése arra is rámutatott, hogy a válasz gyakran közvetett folyamatban adódik, mivel a vizsgált személy  először valamilyen más tárgyra, helyzetre, „gondolatra” asszociál, amiből aztán a ténylegesen adott válasz központi, hangsúlyos jellege miatt emelkedik ki.

Általános érvényű Marbe törvénye (1901, idézi Woodworth és Schlosberg, 1986), amelynek értelmében a gyakrabban előforduló reakciók gyorsabbak. Nem feledkezhetünk el az interferenciahatásokról sem, amikor több egymás útját álló válasz küzd egymással, és ez megnöveli a reakcióidőt. A megfigyelések szerint azonban az emóciók, azaz a kellemes vagy kellemetlen érzelmek is késleltetik a választ. Erre a tapasztalatra építenek a pszichodiagnosztikai asszociációs tesztek, amelyek néhány tanulságát a következő fejezetben mutatjuk be.

Az asszociációk pszichodiagnosztikai értelmezését tárgyalva C. G. Jung nevét kell kiemelnünk. Az asszociációk diagnosztikai értelmezésének alapja, hogy ha sem az inger, sem az instrukció nem tartalmaz megszorítást, akkor az alany válaszait elsősorban múltbeli tapasz­talatai, élményei, illetve jelenlegi komplexusai határozzák meg. Jung szerint a komplexus felbolygatására leginkább alkalmas szavak az élet következő aspektusaira utalnak: szerelem, házasság, barátság, vita, harag, igazságtalanság, gúny, megvetés, rágalom, veszély, pénz, halál.

Az asszociációk diagnosztikai értelmezése a rajzvizsgálatban nemcsak a tartalmi értelmezésnél kerül elő, hanem magát a rajzolási instrukcióra adott grafikus választ is meghatározza. „Rajzoljon egy fát” − kérjük a vizsgált személytől, aki a hívószóra asszociációkkal válaszol, „eszébe jut” többféle fa is, és a felidézett fák közül kiválasztott „győztes” asszociációhoz rendel hozzá egy motoros kivitelezési programot (lásd a „A rajzolási folyamat kognitív modellje pszichodiagnosztikai szempontból” című fejezetet).

Az asszociációk érdekes korlátozására épül a többdimenziós rajzteszt (MDZT, Mehrdimensionale Zeichentest, Multi-Dimensional Drawing Test; magyarul lásd Vass, 2005g).  A tesztet René Bloch (1968a, 1968b, 1973) dolgozta ki, komplex formai mutatókat használva. A vizsgált személy feladata, hogy 30 darab szabadrajzot készítsen A6-os méretű, fehér papírlapokra, színes filctollakkal (567. ábra), majd adjon címet nekik. A feladat fontos része az „idői nyomás”: egy−egy rajz elkészítésére mindössze 60 mp áll rendelkezésre, minimális (5 másodperces) gondolkodási idővel. Ebben a tesztben a 60 másodperces időkényszer pszichológiailag terheli a vizsgált személyt, mert részben teljesítményhelyzetté alakítja az egyébként kötetlen, asszociatív, projektív tesztszituációt. A „stresszre” a vizsgált személy frusztrációval is reagálhat. Az időkorlát indoka, hogy a gondolkodási idő lerövidítése segít megvilágítani a gondolkodási és asszociációs folyamat egyedi jellemzőit, növeli a képzetáramlás spontaneitását, és kevés időt ad az elhárító mechanizmusok aktiválódására is.

A többdimenziós rajzteszt érdekessége és pozitívuma, hogy szabadrajzok formai és tartalmi elemzéséhez kínál olyan eszközt, amely számszerűsített mutatókat eredményez. A projektív rajzvizsgálat eszközeit számba véve, egyedülállónak kell tekintenünk abból a szempontból, ahogyan a szabadrajzok elemzését számszerűsíti. Alkalmas néhány ülésből álló pszichodiagnosztikai vizsgálatra, az aktuális állapot felmérésére, vagy ismételt tesztelés esetén az állapot követésére (ez főként a formai mutatókra érvényes).

567. ábra

Depressziós, 14 éves lány többdimenziós rajztesztjének részlete

Az első négy rajzon azt látjuk, hogy a vizsgált személy nem használt színeket. Az ábrázolás minimális mennyiségi teljesítményt mutat, és egyszerű, geometriai formákra korlátozódik, sőt az első lapra (1) nem is rajzolt semmit. A kocka (2) elkerülő absztrakció, a macika (3) infantilis válasz, a keresztek és a Halál (4) pedig a depressziót mutatja, hasonlóan a színek elkerüléséhez, a kis mérethez és mennyiségi teljesítményhez.

Vizuális asszociációs próbának is tekinthetjük a Grätz-féle firkatesztet (Grätz, 1978; magyarul ismerteti Vass, 2005h), amelyben előre megadott szólistát olvasunk fel a vizsgált személyek azzal az instrukcióval, hogy ábrázolja ezeket a szavakat nem figuratív firkával. A vizuális válaszokat részben a képi kifejezés általános elvei szerint önállóan értelmezzük, részben a vizsgált személlyel beszéljük meg őket (538. ábra). Egy másféle vizuális asszociáciás módszer a Winnicott-féle firkateszt (Winnicott, 1971, 1999; magyarul: Virág, 1974, 1985; Bárdos, 1995), amelyben a gyermek és a terapeuta párbeszédet folytat a firkákkal.

A hívóinger azonban nemcsak egy választ hív elő. A vizsgált személy múltbeli tapasztalatai miatt több válasz is felidéződik, melyek az inger bemutatása után egymással versenyre kelnek, és a legerősebb kapcsolat határozza meg a választ.

A hívóinger és a válasz kapcsolatának erőssége megmutatja, hogy könnyen vagy nehezen aktiválható-e az adott válasz. Minél könnyebben aktiválható, annál nagyobb eséllyel szól bele a viselkedés irányításába a vizsgálaton kívüli helyzetekben is.

A kapcsolat erősségének egyik mutatója az asszociációs reakcióidő, azaz a hívóinger exponálása és a válasz megjelenése között eltelt idő. Általános megfigyelés, hogy minél rövidebb a reakcióidő, annál erősebb az asszociációs kapcsolat (figyelmen kívül hagyva az egyszerre felmerülő asszociációk interferenciáját és egymásra gyakorolt gátlási hatásait).

A diagnosztikus asszociációs vizsgálatokban fontos szerephez jut a reakcióidő. A vizsgálatok kiindulópontja, hogy az átlagosnál hosszabb reakcióidőt olyan érzelmek felbukka­nása okozza, melyek komplexusokhoz kapcsolódnak. Abban a pillanatban, mi­kor ez előfordul, az alany nincs tudatában a meghosszabbodott reakcióidő okának. A meghosszabbo­dott reakcióidő ezért felhasználható mind a tudatos, mind a tudattalan komplexusok fel­tárására.

Az asszociáció diagnosztikus értelmezéséhez azt is figyelembe kell vennünk, hogy minél ritkább, szokatlanabb, egyedibb a válasz, annál nagyobb eséllyel utal valóban személyes tartalomra, esetleg komplexusra. Ezt válaszgyakoriságnak nevezzük (a válasz frekvenciája, megszokottsága, közkeletűsége). Ez a mutató azt a gyakoriságot jelzi, mellyel egy bizonyos ingerre egy bizonyos válasz adódik.

568. ábra

Képi asszociációk spontán firkákban

A telefonálás vagy értekezlet, előadás közben készült spontán firkák kitűnő alkalmat adnak az asszociációk tanulmányozására. A beszélgetés leköti a tudatos figyelmi kapacitást, így kevésbé ellenőrzött, tudatelőttes tartalmak jelennek meg a firkákban. A pszichoanalitikus értelemben vett cenzúra hasonlóképpen veszít hatékonyságából, mint álmodás közben. A bal oldali firkákat egyetemista rajzolta; feltehetően felülről lefelé haladva követik egymást az alakzatok: csillagok, nap, hold, dobogón álló emberek, házak, malac, autó, teherautó, bögrék, gyümölcstál. A vizuális asszociációk között nehéz tudatos kapcsolatot találni, ellentétben a jobb oldali firkával, melyet 27 éves, programozó−matematika szakos hallgató készített a „Számítógépek felépítése” című előadáson. Az ábra alsó részén látható írás a következő: „Nulla nulla egy nulla, ez az egész egy nagy nulla, az ember már kész hulla”. A jobb felső sarokban koponya, alul pedig egy kisördöghöz hasonló figura látható − híven tükrözve a rajzoló lelkiállapotát és gondolatait.

A válaszgyakoriság felmérésében mérföldkőnek számít Kent és Rosanoff (1910, idézi Varga, Dúll és Gősiné, 1992) 100 szavas listája, amelyet  a szerzők kifejezetten azért állítottak össze, hogy a szabad asszociációkat a személyiség egyéni megismeréséhez is fel lehessen használni. Összesen 1000 egészséges személy eredményeit  dolgozták fel, és olyan mutatókat számoltak ki, mint például az egyéni reakciók száma, azaz ami nem fordul elő másnál, vagy az egyénenként adott nagy gyakoriságú válaszok száma. A legfontosabb mutató azonban az egyénenként adott válaszok gyakoriságának mediánja volt, mely megmutatta, hogy a po­puláció mekkora hányadával egyeznek az egyén szabad asszociációi. A magas megegyezés azt jelzi, hogy az egyén hajlamos vulgáris, átlagos, közönséges, mindennapi reakciókat adni, szemben a „különcködőkkel”, akiknél kicsi a megegyezés mértéke (vö. a különcködő rajzolási stílussal).

 Magyar vonatkozása miatt is érdekes egy másik gyakorisági felmérés, melyet az ELTE Kísérleti Pszichológia Tanszékén végeztek 1994-től. A felmérés Jung szóasszociációs tesztjének magyar populáción végzett standardizálására irányult. Reprezentatív mintán vizsgálva, szignifikáns különbséget találtak a nők és a férfiak által adott reakcióidő-átlagokban bizonyos hívószavak esetén. A nőknél hosszabb reakcióidő-átlag adódott a következő hívószavaknál: fej, asztal, kérdezni, fa, erkölcs, gúny. A férfiaknál viszont a táncolni, gonosz, kék, vétkezni, gazdag, meghalni, válni, éhség, szomorú, vad, szűk, szorongás szavaknál volt hosszabb a reakcióidő. Az összes hívószót együtt tekintve a teljes minta reakcióidő-átlaga 2.56 mp volt (a nőknél 2,52, a férfiaknál 2,61 mp). Az értelmezés szerint a nőket leginkább értelmi képességeik miatti kisebbrendűségük (fej, kérdezni, gúny) foglalkoztatja, a férfiaknál viszont tartalmilag igen széles spektrumon mozognak a meghosszabbodott reakciók.

Az asszociáció reakcióideje függ a hívóinger típusától, verbális inger esetén pedig az ingerszó szófajától is. Akkor a legrövidebb a reakcióidő, ha az ingerszó konkrét főnév, és akkor a leghosszabb, ha elvont főnév. A melléknévre és igére adott reakciók átlagos ideje e kettő közé esik. A verbális, formális válaszok gyorsabbak, mint az értelmi feldolgozást igénylő és a személyes vo­natkozású válaszok.

A reakcióidőre vonatkozó kísérletek tanulsága, hogy a reakció késését a diagnosztikában olyan jelzésnek tekintjük, amely személyes, énérintett válaszra, esetleg komplexusra utal (de a válaszkésésnek más okai is lehetnek). Jung mindenesetre asszociációs tesztjének értékelésénél a legfontosabb kritériumnak a reakcióidőt tekintette, de nem egy általános standardhoz viszonyította  a reakcióidőt, hanem a vizsgált személy válaszainak középértékéhez. Jung a reakcióidő 0,4 másodperccel vagy többel való növekedését az egyén saját valószí­nűségi reakcióidő-átlagához viszonyítva már konfliktus tünetének tekintette. Megfigyelései szerint az iskolázott személyek reakcióidő-átlagai alacsonyabbak, mint az iskolázatlan személyeké, és a belső asszociációk (lásd alább) reakcióidő-átlagai hosszabbak a külsődleges asszociációkénál.

Az asszociációk típusainak felsorolásában szintén C. G. Jungra támaszkodunk. Négy típust különböztetett meg: a tartalmi rokonságra épülő, belső asszociációkat, szemben a külsődleges asszociációkkal. A belső asszociációk osztályozást, csoportosítást, értékelést, egyszerű állítást, definíciót és oksági kapcsolatot tartalmaznak. A külsődleges asszociációk az együttes előforduláson alapuló szókapcsolatok, a rokonértelmű szavak és az ellentétpárok. A harmadik típus a hangzási reakciók (például a hívószó kiegészítése hangzás alapján, vagy a rímek), és a negyedik a vegyes, kevert asszociációk csoportja (a válasz elmaradása, a közvetítő szóra épülő indirekt asszociációk, a jelentés nélküli reakciók, az ingerszó egyszerű megismétlése, a perszeveráció, az egocentrikus reakciók és a szubjektív értékítéletek).

Jung a válaszok alapján egy „tipológiát” is kidolgozott [...]

 Ha a vizsgált személy az asszociációs vizsgálatban megakad, akkor megkérdezzük, hogy mi az oka a zavarnak. Az esetleges komplexus kiderítésénél fontos szerephez jut a vizsgálatvezető intuíciója. Az intuitív megértést segíti, ha összegyűjtjük a konfliktusos kiváltó ingereket, és együtt próbáljuk megérteni őket. Sok esetben olyan történetté lehet őket kombinálni, amelyben rejtett jelentésbeli összefüggés tárul fel. Ennek a kombinálásnak egy érdekes formáját írja le Furth (1993) a vizsgált személy rajzainak egymásra helyezésével (lásd a „Tartalmi−szimbolikus elemzés” című fejezetben), vagy Kutash és Gehl firkatesztjében (lásd fentebb), amelyben az elkészült firkákra a vizsgált személy áttetsző fóliát helyez, és azon újabb ábrákat próbál felfedezni. Az egyéni asszociációkat a szabadrajz témaválasztásában is értelmezhetjük (569. ábra).

569. ábra

Egyéni asszociációk szabadrajzban: a Van der Graaf-generátor

A definíciós típushoz hasonló, ismeretközlő, intellektuális válasz. A vizsgált személy (24 éves férfi) olyan ismereteit akarja megmutatni, amelyek mások fölé emelik: a Van der Graaf- generátort ugyanis kevesen ismerik (olyan eszköz, amelyben dörzselektromossággal előállított, elektrosztatikus töltések halmozódnak fel két, egymástól elválasztott fémgömbön; az eljárással több millió voltos feszültséget hoznak létre).

Az alábbiakban az Ignácz-féle (1988) asszociációs próbából idézünk olyan diagnosztikus értékelési szempontokat, melyek különösen jól alkalmazhatók a rajzok, vagy akár a spontán firkák tartalmi−szimbolikus értelmezéséhez. Ebben a vizsgálatban szavakat kérünk a vizsgált személytől, és 100 szó elhangzása után állítjuk meg.

A tesztviselkedés nemcsak rajzolás közben, de az asszociációk elemzésekor is fontos. A rajzi motívumokról kérdezgetve, a vizsgált személy viselkedhet természetes módon, já­tékosan, demonstratív, teátrális, maníros módon, gátoltan, óvatosan, félénken, zavarodottan, regresszív, infan­tilis, pszichotikus módon, bizonytalanul, kérdő hangsúllyal felelve. Előfordulhat szubjektív vagy kitérő verbalizáció, bizarr vagy kri­tikátlan viselkedés is. Ezeket részben a tesztviselkedéses, illetve a verbális reakcióknál jelöljük, részben önállóan is értelmezhetjük.

Az ideális képzetáramlás gyors, egyenletes, többféle szófajt tartalmaz, divergens, megfelelő konkrét−absztrakt arányt mutat, sokféle tartalom, változatos kap­csolási technikák, természetes előadásmód jellemzi.

Az asszociációk előadásmódja is diagnosztikus értékű. A személy vizsgálat iránti attitűdje „…lehet nyílt, elengedett, spontán (gyors és folyamatos asszociációk; divergencia; sokféle tar­talom; normál vagy játékos előadásmód). Lehet nehezen megnyi­latkozó, zárkózott, óvatos, gátolt, merev (lassúság, zökkenők; konkrétabb képzetek; csak vulger tartalmak; bizonyta­lan, gátolt előadásmód). Vagy igyekszik teljesíteni (gyors) vagy hiányosan motivált, esetleg ellenáll (lassú, hamar abbahagyja). Attitűdje tágabban is értelmezhető. A disszi­mulációt a nagyfokú lassúság, zökkenők, sztereotípia, vulger tartalmak, esetleg cél-asszociációk jelzik” (i. m., 14. o.)

Az asszociációk az igényszintet is mutathatják. „A teljes szellemi igénytelenséget a konkrét, „földhözragadt” tartalmak, sztereotípiák, a berendezés felsorolása jelzi. Egészséges, jó intellektusú emberek asszociációikban változatosságra, eredetiségre tö­rekszenek. Extravagáns személyeknél - vagy demonstratív céllal - a tartalmak és a kapcsolás egészen meghökkentő, mo­doros túlzásaival találkozhatunk.” (i. m., 14. o.)

A következő értékelési szempont az intellektuális színvonal. „Magas intellektuális szin­ten álló egyének - ha szorongás, depresszió vagy disszimulációs tendencia nem gátolja meg - törvényszerűen divergens, konkrét−absztrakt, többféle kapcsolási technikával előállí­tott szósorokat produkálnak, általában többféle szófajt hasz­nálnak, normál vagy játékos előadásmódban. Lassúság, pszichés zökkenők előfordulhatnak. Az átlagos képességűek jegyzőkönyvei konk­rétabbak, kevésbé változatosak a szófajok, a tartalmak és a kapcsolás tekintetében, de nem sztereotipek, nem blokkolnak le. Alacsony intellektusúak, oligofrének, demensek vagy ki­fejezett regresszív állapotban lévő betegek képzetáramlása lassú, zárlatos; szélsőségesen konkrét, sztereotip; előadás­módjuk gátolt, regresszív.” (i. m., ugyanott)

„Lelkiállapot, pszichés vagy mentális betegség. Az ak­tuális szorongás, zavar vagy lehangoltság jó intellektusú egészségesek asszociációit is lassúbbá, zökkenősebbé, szte­reotipebbé teszi. A tartalmakra is sajátosan rányomja bélye­gét. A vidámság, feldobottság gyors képzetáramlást, diver­gens, játékos, hangzáson alapuló szókapcsolatokat produkál. Az egyes pszichiátriai kórképekre jellemző asszociációs for­mákat külön ismertetjük.

570. ábra

Az asszociációs folyamat tanulmányozása rajzokkal

Felnőtteknek különösen a szabadrajzai és a spontán firkái adnak lehetőséget az asszociációs folyamatok vizsgálatára. A gyermekrajzok még alkalmasabbak erre a célra, mert tartalmuk a felnőttekénél heterogénebb, szubjektívebb és közvetlenebbül tükrözi a gondolkodási folyamatokat (lásd a 70. ábrát is).

Konkrét lelki tartalmak. A formailag megnyilvánuló kóros jellegzetességeken túl olykor konkrét patológiás tartalmakat is felfedezhetünk a szósorok között. Néha értelmi fűzéses gondolatsorok nyíltan kimondják a konfliktust (fo­lyamatosan leírva): „Kegyetlenség volt tőle, hogy átvitt az intenzív osztályra, eszméletlen voltam, olyan szépen átlibbentem volna a másik oldalra, ha ezt nem követik el velem.” Máskor a komplexus akaratlan kimondását a beteg akár észre sem veszi: „asztal - feleség - sárkány... . Üldöztetéses vagy nagyzásos gondolatokra világítanak rá az ilyen részle­tek: bánt - gyilkos - halál, ill.: engem - nem - sért­hetsz - meg - hiszen - én - az - örök - élet - vagyok.” (i. m., 14−15. o.). Az asszociációk képi kifejeződésére mutat példát az 570. ábra.

Végül tekintsük át (szintén Ignácz i. m. alapján) egyes betegcsoportok képzetáramlásának sajátosságait (kiemelések tőlem, VZ).

„A neurotikusok képzetáramlása közepesen gyors, de akadnak köztük nagyon lassúak is. Náluk a legtöbb a pszichés zökke­nő (53%). 8%-uk teljesen leblokkol. Mindezt a feladatszoron­gás és a disszimulációs tendencia okozza. Többségük közepesen divergens, sztereotípia náluk alig fordul elő. Sok a kettőzés (figyelemzavar, feledékenység). Konkrét és absztrakt fogalmak általában megfelelő arányban vannak szósoraikban. Szakmai, család, érzelmi, betegség, szorongás különleges tartalmakkal tűnnek ki. Asszociációikból olykor ráérezhetünk rejtett komplexusaikra is. Legjellemzőbb kapcsolási módjuk a felsorolásokon kívül − együttes és ellentétes. Előadásmódjuk zömében normális, de nagyon sokszor gátolt és sokszor demonstratív.

…a pszichopaták az előző két csoporthoz hasonlóan közepesen gyorsak, de ennél gyorsabbak és lassúbbak is szép szám­mal előfordulnak köztük. Lényegesen kevesebb náluk a képzet­áramlási zökkenő és a teljes leblokkolás. Közepesen diver­gensek. Ismétlések náluk is gyakran előfordulnak. Ez a cso­port az, akiknél gyakran találkozunk absztrakt túlsúlyú fo­galomsorokkal. Ez erős érzelmi töltésű, filozófiai, szocio­lógiai, pszichológiai, politikai kifejezésekből tevődik össze. Náluk a leggyakoribbak az agresszív asszociációk. Sok jó „együtt” asszociációjukon túl sok a „cél” jellegű művelt­ségfitogtató, demonstratív felsorolás. Előadásmódjuk gátolt is lehet (disszimuláció), de ők a legdemonstratívabbak. Jel­legzetes pszichopata gondolatsorok: „törődés - vígasz - mozgás - felrázás - tespedés - tunyaság - érzéketlenség - to­vább folytatni - menni a megkezdett úton” és: „sikerül - iga­zán élni - sikerül - hó - hótiszta - felejtés - segítenek ­megmentenek”.

A pszichotikus betegek lassúbbak az előző csoportok­nál és többször leblokkolnak. Asszociációik zöme a „kevés tartalom” irányába tolódik el. Nagyon sokat kettőznek. A legtöbb szólista konkrét, de náluk is sok az absztrakt túl­súlyú gondolatsor. Az előbbiek sokszor a berendezés tárgyai­ból, az utóbbiak érzelmes, filozofikus kifejezésekből tevődnek össze. A mentális regresszív állapotot jelző sztereotípia és rámutatás kapcsolási módok elég gyakran előfordulnak náluk. Más­fajta regressziót: fellazulást, érzelmi elöntöttséget, kont­rollgyengülést reprezentál az értelmi fűzésnek nevezett jellegzetes kapcsolásmódjuk. Pl.: „mit - kellene - tenni ­hogy - az - élet - szebb - vidámabb - megelégedettebb - le­gyen”.

…a mániás fázisban lévő betegek képzetáram­lása gyors, folyamatos, zökkenőmentes. Egyáltalán nem szte­reotipek, több tartalmat sorolnak, de mégsem eléggé oldot­tak, rugalmasak, vagyis nem igazán divergensek. Sokat ismé­telnek (figyelemzavar). Konkrét−absztrakt fogalmakat vegye­sen használnak. Igen sok „érzelmi”, „filozofikus, vallási, politikai” kifejezést és „játékos” tartalmat találunk náluk. Kihasználják az ellentéten és hangzáson alapuló asszociációs lehetőségeket. Náluk a legtöbb a cél és minősítő kapcsolás is. Az érzelmi fűzést itt is a pszichotikus állapot indítja el. A mániás szósorok természe­tesen intellektuális színvonaluktól függően is különbözőek, de általában jól felismerhetők. Egy jó intellektusú mániás nőbeteg nemcsak értelmileg fűzte, hanem még versbe is fog­lalta gondolatait (folyamatosan leírva): „felvirradt a nap fejünk fölött kiderült az ég borúra derű de jó lesz nekünk mikor megvirrad látod arcomat? mert már nekünk ez a világ­mindenség együtt zenéli énekét hatalom meg vagyon megvagyon miénk már rátaláltunk”.

A depressziós állapotban lévő emberek a lassúbbak közé tartoznak, de képzetáramlásuk kiegyenlítettebb a neuro­tikusoknál, pszichopatáknál, pszichotikusoknál. Indíték hí­ján mégis hamar feladják, leblokkolnak. Divergens elenge­dettségre nem képesek, gondolkodásuk a sztereotípia felé to­lódik el. Feledékenyek, sokat ismételnek. Zömében konkrét, nagyon sokszor csak „földhözragadtan konkrét” asszociációk­ra futja erejükből, vagy csak a maguk körül látott tárgya­kat képesek megnevezni. Tartalmilag szegényesek, különleges tartalmak alig fordulnak elő náluk. Fő kapcsolási módjuk a felsorolás és a sztereotípia. A pszichotikus állapotban lé­vőknél értelmi fűzés is előfordul. Előadásmódjuk rendkívül gátolt, ebben kimagaslóak a többiek között.

A szkizofrének tempója nem jellegzetes, széles skálán oszlik meg. Sokan leblokkolnak. Kevéssé divergensek, de nem ismételnek sokat. Két véglet figyelhető meg, némelyek csak egészen konkrét asszociációkra képesek, mások túlságosan is elvont gondolkodásúak. Utóbbiaknak még a pszichopatáknál is több az érzelmi-filozofikus tartalmuk, de ezek az előzőeknél „elvontabbak”, „komolyabbak”: „lét - értelem - logika - gon­dolat - idő - végtelen - dimenzió - öröklét - misztika - ­gyökerek”. Gyakran élnek az értelmi fűzéssel, ez tartalmilag különbözik egyéb pszichotikusokétól: „inkább mindenkinek kenyér víz só minden ami kell legyen mintsem pusztuljunk el nélküle inkább legyünk boldogok remélem elhiszed nekem mert nekem van két kezem és van olyan is akinek nincs”. Előadás­módjukban is érződik a regresszió, bizarr viselkedés is elő­fordulhat.

A paranoid vizsgált személyek képzetáramlása lassú és egyenet­len, hajlamosak a leblokkolásra, talán a disszimulációs ten­dencia következtében. Nem divergensek, sokat ismételnek. Náluk is felfedezhető - mint a szkizofréneknél - a földhöz­ragadt konkrétság és a túlzott elvontság kettőssége. Nagyon sok érzelmi, filozofikus és műveltségfitogtató kifejezést használnak. A skizofrénekhez hasonló sztereotípia és értelmi fűzési kapcsolataik mellett sok a demonstratív cél−asszociáció: „köz­érzet - félelem - akarat - fel nem robbant akna - minden ne­hézségen segíteni akarás - önzetlen - a házasélet tisztasá­ga és önzetlensége - idősök és gyermekek támogatása”.

Az organikus agyi károsodásban szenvedők lassúak, igen sok a mentális zökkenő. A betegek csaknem fele még 50 szóig sem képes eljutni, sokan - súlyosabb esetek, pl. agyvérzés utáni vagy tumoros betegek - még 10 szó alatt végleg leblokkolnak. Az összes csoport közül a legkevésbé képesek divergens asszociációkra; sztereotipek, sokat ismételnek. Földhözragadtan konkrét szavakat, sokszor a vizsgáló helyiség tárgyait sorolják, sok a kifejezett „rámutatás” is. Organikus pszichoszindrómásoknál értelmi fűzés is előfordul, de szegényesebb formában. Előadásmódjuk bizonytalan, gátolt, regresszív. A depressziósok szósoraitól általában nehezen különböztethetők meg, de azokkal ellentétben itt gyakoribb a nagyon korai leblokkolás és viselkedésük regresszívebb, esetleg kritikátlan. Egy jellemző „sztereotip” és „földhözragadtan konkrét” szósor: „kosár ­véka - félvéka - kisebb véka - tengeris kosár - csutkás kosár - azután a ruháskosár amikor mosunk”.

Az oligofrének csoportja igen lassú, mentális zökkenőkkel teli szólistákat produkál, legtöbbször hamar leblokkolnak. Kevéssé divergensek, tartalmilag konkrétak. Előadásmódjuk primitív, regresszív, gyakran infantilis. Asszociá­cióik az előző két csoportétól nehezen különböztethetők meg, de azoknál kevésbé sztereotipek” (Ignácz, 1988, 21. o.)

Visszatérve a projektív rajzokhoz, az asszociációs folyamat pszichodiagnosztikai értelmezéséhez egy esettanulmányból (Uszanov, 2005) idézünk. A vizsgált személy 49 éves férfi, elmondása szerint sohasem kezelték pszichés problémával, és jelenleg sincsenek pszichés tünetei. A vizsgálat során a kinetikus állatcsaládrajznál sokáig nem tudta eldönteni, hogy mit rajzoljon. Bizonytalanságát viccelődéssel álcázta. Amikor azonban az asszociációs folyamat fájdalmas múltbeli élményeit érintette, hirtelen megkomolyodott és a rajzot apró darabkákra tépte szét (bemutatni ezért nem is tudjuk, csak a vizsgált személy második próbálkozását).

 [...]