A konfrontációs technika*

Fontos alapelv, hogy a rajzokat sohasem önmagukban értelmezzük, hanem mindig más adatokkal együtt. Ugyanakkor a rajzra ránézve, előzetes ismeretek nélkül is támad valamilyen benyomásunk a rajzolóról. Mihez kezdjünk vele?

Benyomásainkat nem érdemes nyomban elvetnünk, mert „kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is”. Érezhetjük például a rajzot férfiasnak vagy nőiesnek, gyerekesnek vagy bizarrnak. Ha ezek után a tényszerű adatokkal állítjuk szembe (konfrontáljuk) benyomásainkat, megállapíthatjuk, hogy azok egybehangzanak-e. Amikor nem illenek össze a benyomások (rajzi fenomenológia) és az adatok (moderátorváltozók, anamnézis, aktuális állapot), akkor a diszkrepancia feltárása nagymértékben segíti a rajz megértését.

Más szavakkal fogalmazva, konfrontálnunk kell a rajzi fenomenológiát a klinikai realitással. A „konfrontáció” kifejezést Hárdi (1967, 1983, 2002) vezette be a rajzvizsgálatba. Dinamikus rajzvizsgálati módszerében egy−egy rajzot konfrontál a sorozat egészével, illetve a beteg klinikai állapotával. A rajzok és a klinikai változások párhuzamos követése és összevetése értékes eredményekhez vezet, melyeket Hárdi részletesen bemutat és egyedülálló klinikai rajzgyűjteménnyel, megfigyelésekkel és statisztikai eredményekkel bizonyít.

A megfigyelt rajzi fenomenológia és a realitás konfrontációjával feltárt diszkrepancia sokféle irányban vezetheti tovább az értelmezést. Érdemes ehhez külön is foglalkozni a moderátorváltozókkal, melyek megfigyelt és elvárt értékei közti diszkrepancia a gyakorlatban jól alkalmazható. Néhány példát említve, a rajzból „vakon” leolvasott életkor és a kronológiai kor eltérése utalhat intellektuális deficitre vagy súlyos, pszichológiai alkalmazkodási problémára; az elsőként rajzolt emberalak neme, az ellentétes nem ábrázolásának módja, valamint a rajzból leolvasott globális férfiasság−nőiesség pedig a nemi identifikáció sajátosságaira mutathat rá (51. ábra; lásd még a 449−451. ábrákat is).

A konfrontációs technikát azonban a maga helyén kell használni: önmagában nem szabad hinnünk a rajzi fenomenológiának (52. ábra). A ritka „véletlen találatoktól” eltekintve, a rajzi jelenségek csak összefüggésbe, kontextusba helyezve nyerik el valódi jelentésüket (lásd a kontextusra vonatkozó gyakorlatokat a fejezet végén). Ez nem is lehet másként, hiszen ugyanazon grafikus kifejezést különböző pszichológiai okok is létrehozhatnak (ismét Levy-t idezve).

Az objektív tesztek értelmezési módszerétől alapvetően eltér a projektív rajzok elemzési stratégiája. Sok empirikus vizsgálat, amely a rajzok pszichometriai mutatóit (reliabilitás, validitás) kutatta, ezen a ponton vallott kudarcot. Minden rajzba más-más egyedi információt kell az értelmezés megkezdésekor beleolvasni, így az elemzés alapvetően idiografikus és heurisztikus módszert igényel. Ez az oka annak is, hogy a rajzelemzés kevéssé alkalmas csoportos vizsgálatok elvégzésére (kivéve, ha csak izolált rajzi jelenségekre irányul a vizsgálat).

 

52. ábra

A konfrontációs technika meghatározása

A konfrontáció a megfigyelt rajzi jelenségek és a klinikai állapot összehasonlítását jelenti. A módszert részletesen Hárdi István dolgozta ki.

 

Hammer (1969) az előzetes ismeretek szerepét a rajzba „beleolvasni” és onnan „kiolvasni” (read into, read from the drawing) kifejezésekkel írta le: „A projektív tesztekbe igenis bele kell olvasnunk, amit a klinikai esetről tudunk. Miután ezzel megadtuk a referenciakeretet, jóval többet tudunk kiolvasni a rajzokból.” (153. o.). Érdekes példákat sorol fel a projektív rajzok értelmezése és az előzetes ismeretek, illetve a viselkedéses jellemzők közti diszkrepancia jelentéséről: „Ha például tudjuk (mint a klinikai gyakorlatban, nem vakon értelmezve, és nem csupán egyetlen tesztitemre hagyatkozva) a betegről, hogy pszichotikus és depressziós, ugyanakkor projektív rajzaiban vagy más projektív tesztjében nem látjuk nyomát depressziónak vagy más affektusnak, akkor kiterjeszthetjük ismereteinket a már ismertről az ismeretlenre is. Felismerhetjük az érzelmi elszegényedés állapotát, amely a végső menedék lehet  az elviselhetetlen reménytelenség és kétségbeesés ellen. Az érzelemmentes közöny ebben az esetben a belső tapasztalás defenzív tagadása lesz.

A szálat követve a mélyszerkezet szövetébe, összeköthetjük a felszínt a belső rétegekkel olyan módon, hogy értelmet nyerjen a nyilvánvaló inkonzisztencia. Ha egy személy rajzában szadizmus és brutalitás bukkan a felszínre (amelyet Rorschach és TAT tesztjei is alátámasztanak), de viselkedése alázatos és szelíd, akkor érvénytelennek nyilvánítva eldobjuk-e a projektív adatokat, vagy arra a következtetésre kell-e jutnunk, hogy a személy felszíni viselkedését jelentős belső erőfeszítés, elfojtás és feszültség árán tartja fenn? (153. o.)”

 [...]

 

*Szemelvény, a teljes szöveg megtalálható: Vass, Z. (2006). A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Budapest: Flaccus.