A rajzok értelmezését befolyásoló tényezők*

A rajzok értelmezését alapvetően befolyásolják bizonyos körülmények, feltételek, adottságok (összefoglalóan: moderátorváltozók), melyeknek elsőbbséget kell adni a pszichodinamikai értelmezéssel szemben. Az alábbiakban ezeket a változókat tekintjük át (összefoglalóan lásd az 50. ábrán). A moderátorváltozók az értelmezés sajátos torzító tényezőivé (artefaktumok forrásaivá) válhatnak: a magas művészi színvonalú vagy jó kézügyességgel készült rajzokat a megítélők hajlamosak például egészségesebbnek és intelligensebbnek tartani.

 

 

 

Művészi tehetség (esztétikus rajzok)

A moderátorváltozók közül elsőként a művészi tehetséget kell említeni. A művész ugyanis képes a formai jellegzetességeket egy sajátos expresszív hatás elérésének érdekében irányítani, ezek számára tudatos eszközök, kompozíciós, expresszív elemek (Jakab, 1957; Or-Halbreich és Halbreich, 1977).

Sem a művészi színvonalú rajzokat, sem művészek alkotásait nem szabad a projektív tesztek hagyományos kategóriái szerint értelmezni. Aki mégis így jár el, az például szorongás jeleként fogja értelmezni az árnyékolást a térbeliség ábrázolása helyett, vagy a nagyon hosszú, megszakítatlan vonalakat patológiás rigiditással magyarázza, esetleg a mozgásirányítás zavarával és a motoros impulzus szabályozási problémáival (Buck, 1948a, 1992; Kinget, 1952). A hosszú vonal  azonban tudatos kifejezőeszköz, stílusjegy is lehet (16. és 74. ábra).

 

 

16. ábra

A hosszú vonal patológiás és egészséges formája

A rajzvizsgálat legfontosabb moderátorváltozóinak egyike a művészi tehetség. A művész ugyanis a pszichodiagnosztikában elemzett formai jegyeket (például a vonalhosszúságot) tudatos eszközként használhatja egy sajátos expresszív hatás elérése érdekében. Az ábrán szereplő mindkét rajz szokatlanul hosszú vonallal készült, azonban csak a bal oldali rajzon hordoz a vonalak hossza patológiás jelentést. A rajz egy 41 éves, alkoholista betegnek a másokra tett benyomást negligáló, összecsapott, 17 mp alatt készített emberrajza, amely felgyorsult, gátolatlan, koordinálatlan mozgással jött létre. A felületesség és gátlástalanság természetesen nemcsak a rajzait, hanem egész életvezetését jellemzi. A beteg 10 éves kora óta iszik, csak alkalmi munkákat kap, egyedül él egy elhanyagolt, romos házban. Párkapcsolatai nagyon rövid ideig tartottak, mert „nem találta örömét a nőkben”. Jelenleg azért van kórházban, mert bogarakat hallucinál (delirium tremens). Az emberalakhoz gúnyos grimasszal fűzi hozzá: olyan úri lányka, akit a tanárok mindig szerettek, mert tanult − nem úgy, mint ő. Rossz emlékeket idéz, mert saját iskolai kudarcai és fájdalmas gyerekkora jut eszébe róla. A jobb oldali szabadrajz szintén extrém hosszú vonalakat tartalmaz, azonban kifejezetten a kiváltott esztétikus és játékos hatás érdekében alkalmazta őket a rajzoló (sine morbo, 40 éves férfi). A rajzok természetesen nemcsak a vonalhosszban különböznek.

 

Érdekes módon az összefüggés mindkét irányban érvényes (17. ábra). Az alacsony művészi színvonalú rajzokat a klinikusok hajlamosak patológiásként értelmezni (Cressen, 1975; Sherman, 1958a); a  rajzok differenciáltsága pedig összetéveszthető a művészi színvonallal (Sherman, 1958b).

 

 

17. ábra

Alacsony formai színvonala ellenére sem patológiás emberrajz és differenciált, de nem művészi kvalitású emberrajz

A bal oldali rajzot 53 éves, egészséges férfi (egy zöldség−nagykereskedő) készítette, aki többször szabadkozott, hogy „nagyon gyenge a rajzolási képessége, és embert különösen rosszul képes ábrázolni”. Az alacsony formai színvonal oka a rajzoló foglalkozása és életmódja: elmondása szerint évek óta nem rajzolt semmit, sőt még íróeszközt is ritkán vesz kézbe. A rajz kezdetlegessége ellenére is hiteles önkifejezés, mert a vizsgált személy nem bújt ki a feladat elől a pálcikaember−sablonnal, hanem vállalta ügyetlenségét, és a feladatba őszintén involválódva megrajzolta, amire képes volt. A jobb oldali rajz 20 éves, szintén egészséges nő munkája, aki a többi (átlagos, sablonos) rajza alapján nem képzőművészeti tehetség, csak épp ügyesen rajzol egy begyakorolt figurát. Az egyedi vonások és az életkor egyébként arra utalnak, hogy a rajz többé-kevésbé önábrázolás.

 

Az esztétikailag színvonalas rajzról, festményről alkotott benyomásokat eltorzíthatja a halo-effektus (részletesen lásd a „Specifikus helyett általános itemek és értelmezési hipotézisek” című fejezetben). A halo-effektus vagy holdudvar-hatás szerint ítéletünk könnyen megragad egy domináns tulajdonságnál, amely nem engedi, hogy a vele  ellentétes tulajdonságok is befolyásolják ítéletünket. A magasabb esztétikai színvonalú rajzot emiatt hajlamos a megítélő egészségesebbnek tartani, mint amennyire az indokolt lenne.

A művészeti képzettséggel rendelkező személyek rajzai (18. ábra) magasabb formai színvonalúak. A formai színvonal magas szignifikancia-szinten, pozitívan korrelál a képzőművészeti jellegű tevékenységgel töltött évek számával (Vass, 1995). A művészetileg képzett személyek rajzai formai nívójuk miatt magasabb intellektuális szintűnek látszanak, mint a művészileg képzetlen, azonos intelligenciaszintű személyek rajzai (Bieliauskas és Bristow, 1959; Parvathi, 1973).

 

  

18. ábra

Művészileg képzett személy rajzai

A portrék rajztanártól származnak. Figyeljük meg a tanult technikákat, melyek első látásra művészi színvonalúnak mutatják a portrékat, azonban pusztán gyakorlással is elsajátíthatók. Ilyen az első rajzon a háttér vonalas satírozása, amely térbeliséget ad lapos profilnak, valamint az arckontúr és a szem magas szintű, de sablonos ábrázolása. A második rajzon tanult technika a pupillák felső részének elhagyása és az ajkak kiemelése vonalas satírozással.

 

Kézügyesség (tetszetős rajzok)

A projektív rajzok szakirodalma gyakran összekeveri a kézügyesség és a művészi tehetség fogalmát. A vizuális művészi tehetség általában együtt jár a kézügyességgel, a kézügyesség azonban nem jelent művészi tehetséget (esztétikus vs. tetszetős rajzok: 19. ábra).

Az ügyesen rajzoló személy jól tud előre megadott mintát lemásolni és rendelkezik egy tanult motívumrepertoárral, sablonkészlettel. Ezt, kombinálni is tudja. Fejlett finommotoros koordinációs képessége van, és sokféle ábrázolási technikát ismerhet (például hogyan kell árnyékolni, vicces, karikatúraszerű figurákat rajzolni, vagy természet után tanulmányrajzot készíteni). Munkái azonban tehetség nélkül sztereotipek maradnak.

A művészileg tehetséges személy esetében előfordulhat, hogy gondolatai vagy érzései kifejezésében kevésbé „ügyes” vagy iskolázott, azonban kevésbé hatásos ábrázolási technikájával is képes originális, egyedi alkotások létrehozására. A fenti megkülönböztetés természetesen nem mindig ilyen éles: a tehetséges rajzolók lehetnek ügyesek is.

Egészséges gyermekeknél a kézügyesség és az ábrázolóképesség színvonalát főként az életkor határozza meg. Ez az általánosítást persze árnyalni kell. Minél a kisebb gyermekek, annál inkább „genetikailag előre programozott”, azaz a biológiai struktúrák érése által meghatározott a rajz színvonala. A vizuális tehetség a későn megmutatkozó tehetségfajták közé tartozik: a 6−7 évesen tehetségesnek bizonyuló gyerekek későbbi utánvizsgálatakor például csak kis részben egyeznek meg a későbbi tehetségek a korábban esztétikusan rajzoló gyerekekkel (Gerő, 2002). A gyermekrajzok sajátos „bája”, esztétikuma 10 éves kor táján eltűnik; ezt követően a kamaszkor végéig nehéz elkülöníteni az igazi tehetséget (részletesen elemzi Kárpáti, 1995, 2001). A neurotikus fejlődési zavarok és a súlyos patológia (pszichózis, autizmus, mentális retardáció stb.) természetesen minden életkorban rányomják bélyegüket a rajzokra és dominálnak a rajzi fenomenológiában.

 

 

19. ábra

Jó kézügyességű, de nem művészi rajzok

A kézügyesség és a művészi tehetség rajzi megjelenése hasonló lehet. A vizuális művészi tehetség általában együtt jár a kézügyességgel, a kézügyesség azonban nem jelent művészi tehetséget. Az ügyesen rajzoló személy megtanul előre megadott mintákat lemásolni, új rajztémákban azonban kevéssé bizonyul ügyesnek − mert ugyanazokat a sablonokat ismétli. Képi kifejezéséből hiányzik a valódi mondanivaló: a nézőben nem kelt élményt a rajz (20 éves férfi és 18 éves nő szabadrajzai).

 

Az ábrázolt motívumoknak emellett vannak objektív értelemben is könnyebben, illetve nehezebben megrajzolható részei (20−22. ábrák). Egy vizsgálatban (Feldman és Hunt, 1958) emberrajzokat értékeltek klinikusok és művész tanárok. Az előbbiek abból a szempontból pontozták a rajzot, hogy vannak-e rajta emocionális zavarjelek (Emotional Indicators, EI: Koppitz, 1966a, 1966b, 1984); az utóbbiak pedig az egyes testrészek rajzi nehézségi színvonalát értékelték. A két skála közti szignifikáns korreláció azt jelzi, hogy a rajzilag bonyolult testrészeken, például a kézen a klinikusok hajlamosak voltak több emocionális zavarjelzés felfedezésére. Az egyes részletekhez tehát objektíven is hozzárendelhető valamilyen „ügyességi szint”, amelynek figyelmen kívül hagyása újabb artefaktum forrásává válhat.

 

 Még akkor is nehéz elkerülni azt a hatást, hogy a jobb kézügyességgel rendelkező személyek rajzait egészében véve kedvezőbben értékeljük, ha a megítélőket kifejezetten figyelmeztetik erre (Feher és msai, 1983). A rajzilag képzett személyek realisztikusabban tudják transzformálni a háromdimenziós látványt a kétdimenziós felületre, és kevésbé esnek áldozatául a perceptuális illúzióknak, valamint a prototipikus sémák hatásainak (Cohen és Bennett, 1997).

Gyermekrajzokat vizsgálva, a jó rajzkészséggel rendelkező gyermekek rajzai és festményei integráltabbnak tűnnek, emiatt a gyermeket is érettebbnek és egészségesebbnek vélhetjük (Elkisch, 1960).

A gyenge mozgáskoordinációs képességű gyermekek (clumsy child syndrome) rajzainak vizsgálata jól mutatja a kézügyesség eltérő szintjeinek rajzi fenomenológiáját (23. ábra). Ezek a rajzok nemcsak globálisan alacsonyabb színvonalúak más gyermekek rajzainál (akár évekkel is elmaradhatnak a Goodenough-Harris skálán), hanem kisebbek és részletszegényebbek, a vonalak szabálytalanabbak, egymáshoz hézagosan illeszkednek, befejezetlen formákat alkotnak, s a ceruza nyomatéka is túl erős vagy inadekvátan variabilis (Hulme és Lord, 1986; Barnett és Henderson, 1992).

Mindezek az irodalmi adatok azonban nem azt jelentik, hogy a művészi tehetség és a kézügyesség „minden vagy semmi” jellegű, elégséges magyarázat a rajzok inter-individuális variabilitásának magyarázatához. Amint azt Kaplan (1991) is kiemeli, a változónak nyilvánvaló, ám limitált hatása van a rajzra; a művészi képesség és a kézügyesség „szükséges, de nem elégséges feltétele” (350. o.) a differenciált rajzoknak [...]

 

*Szemelvény, a teljes szöveg megtalálható: Vass, Z. (2006). A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Budapest: Flaccus.