A mozgás- és a formahangsúlyos rajzok pszichológiai értelmezése*

Françoise Minkowska (1956) két személyiségtípust ír le, amelyek a képi kifejezésben is jól elkülönülnek: a szenzoros és a racionális típust (318. ábra). A szenzoros típust a mozgáshangsúlyos rajzokkal, a racionális típust a formahangsúllyal fogjuk összefüggésbe hozni.

A szenzoros, érzékszervi típusú személy konkrétabb és élénkebb látásmóddal, érzelmektől irányított módon, a környezethez szorosan kapcsolódva működik. Intellektuális szempontból lassabban dolgozza fel az ingereket, elidőzik a részleteken, elveszítve az egész feletti áttekintést. A valósághoz való kötődéssel jellemezhető: számára az élettel kapcsolatos dolgok, a konkrét élmény, a környezet és a cselekvés a fontosak.

A racionális típusú személy inkább gondolkodik, mint lát. Statikusabb, merevebb természetű, az egészet észleli és absztraktabb módon működik, mint a szenzoros. Másokhoz fűződő érzelmi viszonyát inkább a távolságtartás és visszavonulás jellemzi. Kevésbé érdeklődő és inkább a szimbolizmusra hajlamos. A szenzorossal szemben az élménytől való eltávolodás, a hasítás, az izoláció, a valósággal való vitális kontaktus kisebb szerepe jellemzi.

Minkowska (1949) van Gogh és Seurat festményeivel példázza a két típust. Van Gogh képeiben minden az érzéseket és a mozgást fejezi ki, intenzívek a színek, a vonalak lendületesek, mozgásérzetet váltanak ki. Vele szemben Seurat racionális festészetet képvisel, és gondosan kidolgozott, statikus képeit a geometriai pontosság keresése jellemzi, amelyben a távolság és a hideg, visszafogott színek uralkodnak.

318. ábra

A racionális és a szenzoros személyiségtípus

A racionális típus inkább gondolkodik, mint lát, eltávolítja a konkrét élményt, és absztraktabb szinten dolgozza fel. A szenzoros típus számára az élmények közvetlen átélése a fontos (7 éves kisfiú és 6 éves kislány rajza).

Corman (1970) kitágítja Minkowska pszichopatológiai kiindulású, az epileptoid és szkizoid személyiségre támaszkodó értelmezéseit. A szenzoros személy Corman szerint spontán, érzékeny a hangulatokra, képei (például családrajzai) sok mozgást, hangulati elemet tartalmaznak, frissek, meleg benyomást keltenek, sok görbült vonal figyelhető meg bennük, amely az élet dinamizmusát fejezik ki. Rajzai élénkek, élményt keltenek.

A racionális személy kevésbé spontán, sok belső gátlás áll az élményátélés útjába. Rajzait a szabályosság, a rigiditás, a formák sztereotip (vagy ritmikus) ismétlése, az izolált formák, családrajzban az izolált személyek ábrázolása jellemzi. A részleteket szereti precízen ábrázolni, vonalai egyenesek és szögletesek (összefoglalóan lásd a 319. ábrát).

Mint azt előre jeleztük, a két típus leírásában könnyű ráismerni a mozgás- és a formahangsúlyos rajzokra. A mozgásosság és a szenzoros élményorientáció, a formai kötöttség és az intellektuális, racionális pszichés orientáció párhuzama önként adódik.

  Miben különbözik a szenzoros és a racionális típus?

319. ábra

A szenzoros és a racionális típus Minkowska és Corman rendszerében

Az ábra összefoglalja a kétféle személyiségtípus legfontosabb jellemzőit. A típusokat nem külön kategóriáknak, hanem egy dimenzió szélső értékeinek kell elképzelnünk.

 [...]
 

Elemezzük tovább a mozgás- és a formahangsúly pszichológiai jelentését! A mozgás, melynek nyomát a rajz megőrizte, egyaránt megjelenhet határozott, kontrollált, tudatos vagy kusza, zavaros, határozatlan rajzban. Az értelmezéshez igen fontos a mozgáshangsúlyos rajzok e két típusának megkülönböztetése.

A határozott, szabályozott, kontrollált rajz, amely egyszersmind mozgáshangsúlyos is, kedvező pszichológiai benyomást kelt: a mozgásosság pszichés energiát és magas motivációs szintet jelez, amely mellett a személy megőrzi önkontrollját. Az ösztönén energiája az én vagy a felettes én szabályozó hatása alatt áll, de nem kerül neurotikus gátlás alá, hanem képes a személyiséget energetizálni. Célirányos cselekvések, döntésképesség, realizálódó önmegvalósítási késztetések, megújulásra és továbbfejlődésre való képesség jellemezheti a személyt.

A határozatlanul, bizonytalanul, zavarosan mozgáshangsúlyos rajz kevésbé kelt pozitív benyomást. A mozgás ebben az esetben inkább a szorongásos nyugtalanság expressziója.

A formai mozgáshangsúly együtt járhat a tartalmi mozgásábrázolással is. Érdekes megfigyelés, hogy a klinikai, kórházi populációtól nyert rajzok többségükben statikusak. Machover (1949) a mozgásos rajzokban fantázia-megszállást feltételez, különösen akkor, ha a mozgás közvetlenül ábrázolt, és nem szakmai válasz, azaz nem magyarázható a személy hivatásával, érdeklődésével vagy életkorával; az pedig, hogy a fantázia konstruktív-e vagy patológiás, a rajz többi részével való összevetés alapján dönthető el. Machover a fiúk rajzaiban több mozgást talált, mint a lányokéban, s ezt azzal magyarázza, hogy a lányok realisztikusabb, praktikusabb és szociálisabb orientációjú fantáziájával ellentétben a fiúk a hatalomra és a kalandra vonatkozó fantáziákat kedvelik. Ha a rajzban tisztán észlelhető a mozgás impulzusa, de az mégis gátolt vagy statikus, autisztikus vagy introverzív jelenségek által hatástalanított, akkor olyan szkizoid személyiségre gondolhatunk, akiben erős, de mégis fantáziához kötött, viselkedéses szinten ki nem fejezett belső küzdelem zajlik.

A formahangsúlyos rajzban a pszichomotoros tempó visszafogott, lelassult, az önkifejezés ellenőrzött, és a mozgásos érzelemkifejezés helyett az intellektuálisan kontrollált, megtervezett forma érvényesül. A személy felettes énje nagymértékben beleszól abba, hogy mi történjen az ösztönén energiájával.

Színvonaltól és eredetiségtől függően a formahangsúlyos, kontrollált grafikus expresszió többféle jelentést is kaphat. A személyiségalakulás során fokozott fontosságot nyerhet az én tudatos megformálása az énideál, a példaképhez való hasonlóság érdekében; a célorientált viselkedés, a hosszú távú tervek fontosabbak, mint a pillanatnyi késztetések, az érzelmi hullámok, érzések, érzelmek; belső tartás, elhatárolódás, konvenciókhoz kötődés, megfelelésigény, kulturális értékekhez való igazodás, külsőségekre való törekvés, felszínes utánzás, modorosság, pózolás egyaránt előfordulhat.

Feltétlenül el kell különítenünk a formahangsúlyos rajz két típusát: a formahangsúlyos rajz lehet (a) egyedi és eredeti, vagy (b) sablonos és mesterkélt.

(a) Az egyedi, hiteles önkifejezést tükröző formahangsúlyos rajz (322. ábra) sok esetben kreativitást jelez, melyet a személy türelmesen, megfelelő önkontrollal (de nem túlszabályozott, gátolt módon) képes realizálni, valós cselekvésbe átfordítani. Színvonaltól függően különböző mértékben feltételezhetünk kézügyességet, művészi tehetséget, pszichológiai differenciációt, szenzibilitást, önaktualizációs motivációt, önmegvalósítási vágyat, alkotókedvet, a kusza mozgáshangsúlynál szilárdabb belső értékrendet, esetleg következetességet, az akadályok legyőzésére, az énideál elérésére való törekvést.

322. ábra

Fejlett önkontrollra utaló, formahangsúlyos rajz

 Az egyedi, hiteles önkifejezést tükröző, formahangsúlyos rajzolási mód a kreativitás eszköze is lehet. Az itt látható tollrajzon az alkotó az érzékszervi élményt képes volt türelmesen, nagy önkontrollal cselekvéssé (vonalakká) alakítani. A hosszú időt igénylő munka különböző részleteinek egyenletes színvonalához a kitartás (perzisztencia) fejlett képességére is szükség van, amelyet természetesen modellreakciónak tekintünk. Vegyük észre a rajzban a kreatív grafémákat (originalitás) és a részek eltérő hangsúlyozását árnyékolással (lényegkiemelés képessége). Bár látszólag a részletekben való gyönyörködésről szól a rajz, mégsem téveszti szem elől az összhatást (analitikus és globális gondolkodás váltogatásának képessége), amely hangulati elemeket is visszaad (emocionális érzékenység, empátia). Az ilyen típusú rajzokban a globális nívó függvényében feltételezhetünk kézügyességet, művészi tehetséget, pszichológiai differenciációt, szenzibilitást, önaktualizációs motivációt, önmegvalósítási vágyat, alkotókedvet, a kusza mozgáshangsúlynál szilárdabb belső értékrendet, esetleg következetességet, az akadályok legyőzésére, az énideál elérésére való törekvést.

(b) Az egyedi, kreatív rajzzal ellentétben a mesterkélten formahangsúlyos, lassú, merev, túlkontrollált vonalvezetésű rajzok inkább védekező álarcként, félrevezetésként készülnek. A több rajzban is ugyanolyan formában vagy tartalommal megjelenő, sablonosan mesterkélt formahangsúly azt a benyomást kelti, hogy az ábrázolás tartalmatlan, valódi belső lényeg nélküli, és a belső üresség miatt a formalizmushoz (lásd a stílusoknál) válik hasonlóvá. A vizsgált személyt a rajz globális nívójától és pszichológiai differenciációjától függően jellemezheti az internalizált, sajáttá tett értékrend hiánya és a fejletlen önmegvalósítási képesség, vagy a regresszió, az infantilizmus, a személyiség beszűkülése.

Összefüggésekben helyezve el a fentieket, a formahangsúlyos rajz pozitív lehet a szabályozó funkció, a gondos formai kimunkáltság, az akár művészi szintű élménykeltő hatás miatt, de társulhat hozzá olyan típusú merevség, statikusság, sablonosság, a részletekben való túlzott, kényszeres megtapadás is, amely a Rorschach-teszt tapadási reakcióira emlékeztet (elsősorban a perszeverációra, visszatérésre és részletezésre), továbbá az I. oszlop Dd válaszaira.

A mozgáshangsúlyt is tekinthetjük pozitívnak, amint azt a grafológia is teszi, például az élményszerűség, közvetlenség összefüggésében. Ugyanakkor megjelenhet röpködő, gyorsan odavetett, szabálytalan formában, amely viszont az alulkontrolláltsághoz kapcsolódik; a mániás állapotban és akut alkoholos intoxikációban készült rajzok például ilyen típusúak lesznek.

Gondolhatunk itt arra az ellentétre is, amely a klasszicista stílusú képzőművészeti alkotások, például Ingres, David konzervatív modora, a „sima tökéllyel”, „hűvös tisztasággal” (Gombrich, 1983, 411. o.) készült  festmények és a reakcióként megjelenő újítók, mint Delacroix, Millet fellazultabb formákat tartalmazó, mozgásosabb képei között feszül, vagy Turner kavargó foltjaira, Van Gogh örvénylő ecsetvonásaira.

A grafikus kifejezésben megfigyelt mozgás- és formahangsúly fogalma átfedésben lehet a Rorschach-teszt mozgásválaszaival is. A mozgásélményt kifejező válaszok (Mérei, 1986) a cselekvés frusztrációját jelzik, a meggátolt mozgás következményei, elaborációt, befelé fordulást, belső féket jelentenek, együtt járnak a mentális rugalmassággal, találékonysággal, a figyelem koncentrációjával, a jó értelmi színvonallal. A formaválaszok a mentális szabályozást képviselik, a személytelen képzeteknek, a kontrollnak, a tárgyias viselkedésnek, az emocionális viszonyulás csökkenésének felelnek meg. A mozgás- és formahangsúly grafológiai és pszichológiai értelmezése ehhez igen hasonló.

A mozgás- és formahangsúlynál maradva, a szabályozás fogalmai mentén érdemes megemlíteni a párhuzamot Claridge-nek (1983) a pszichoticizmus biológiai alapjairól való felfogása és a mozgáshangsúly-formahangsúly dimenziók között. A formai szempont a feltételezés szerint szabályozó funkciót, kontrollt fejez ki, a belső impulzusok megfékezésének igényét, amely szükséges a precíz formaalakításhoz. A krónikus szkizofréniás betegek rajzait formalizmus, geometrizálás jellemzi, míg a mániás állapotokra, az akut alkoholos intoxikációra a gyors, erős, határozott vonal, a mozgás és dinamika jellemző (Hárdi, 1983). Claridge a szkizofrénia dimenzionális modelljével összefüggésben a személyiség egyik alapdimenziójának az aktív pszichózis vs. retardált pszichózis tengelyt tartja, amelyet úgy jellemez, hogy a negatív visszacsatolással kapcsolódó arousal-moduláló rendszer és tónusos arousal-rendszer egyensúlyi állapota felborul. A tónusos arousal-rendszer külső és belső ingerléssel összefüggő ébresztő rendszer, az arousal-moduláló rendszer pedig olyan szabályozó rendszer, amely egyrészt közvetlenül gátolja a tónusos arousal-rendszert, másrészt integrálja (serkenti vagy gátolja) az ingerbemenetet. Érdekes párhuzam kínálkozik egyrészt a belső impulzusok szabadon engedését kifejező mozgáshangsúly és a tónusos arousal rendszer, másrészt a belső impulzusok szabályozását és szűrését megjelenítő formahangsúly és az arousal moduláló rendszer között. Ha sok a belső impulzus és alacsony a szabályozási szint, akkor ugyanúgy a mániás állapotokhoz jutunk el a grafikus megjelenítésen keresztül, mint ahogyan Claridge a magas tónusos arousal—alacsony moduláló arousal diszkrepanciánál az aktív pszichózist, a kretschmeri cikloid típust tartja jellemzőnek. A belső kiürültség, a fokozott szűrés állapotában kapjuk a krónikus szkizofréniásokra jellemző rajzokat; az alacsony tónusos arousal—magas moduláló arousal állapotára Claridge a szkizoid alkatot és a retardált pszichózist hozza fel példaként. Eysenck (1965) arról ír, hogy a csillapítószerek, mint például az alkohol és a barbiturátok, extraverzív hatást fejtenek ki; az extraverzió Claridge ábráján ugyanúgy az alacsony moduláló arousal oldalra esik, mint ahogyan Gray-nél (1973) is az extraverzió irányában növekszik az impulzivitás. Úgy tűnik, hogy az akut alkoholos intoxikáció állapotában készült rajzokat éppen ez az impulzivitás-alacsony szabályozás jelenséget kifejező mozgáshangsúly határozza meg.

További elemzési szempontok a mozgáskép és a formakép értelmezéséhez

A rajzokban a mozgáskép és a formakép vizsgálatakor azonban nemcsak a formahangsúlyt és a mozgáshangsúlyt elemezzük. Használjuk fel az elemzéshez azt a listát is, amelyet Sehringer (2005) javasol a leíráshoz, és amellyel az intuitív elemzés első szakaszának (szemlélés befogadó attitűddel) megbeszélése során foglalkoztunk.

A rajzok jellemzéséhez, észlelési szempontjaink finomításához és differenciálásához további szempontokat nyújtanak az alábbi leíró listák is (Sehringer, 2004, 63−64. oldal), melyek a gyenge színvonal, az érett és a zavaros összbenyomás megkülönböztetését segítik.

Mozgáskép

a)    Gyenge színvonal: félős, megfontolt, mozgásszegény, pépszerű, töredezett, beszorított, egyhangú, lanyha, kötött, kimért, kemény, erőtlen, béna, unalmas, petyhüdt, bágyadt, monoton, fáradt, lágy, enervált, vontatott, makacs, tapogatózó, lusta, száraz, határozatlan, nem hajlékony, ügyetlen, élettelen, nincs benne lendület, tétovázó.

b)    Érett mozgáskép: határozott, mozgalmas, könnyed, dinamikus, elasztikus, expanzív, szilárd, flott, folyékony, karakán, szabad, higgadt, vezetett, irányított, sima, gördülékeny, erőteljes, élénk, nyomatékos, tervezett, nyugodt, szárnyaló, inas, fesztelen, vibráló, puha, messze ható, súlyos, lendületes.

c)     Zavaros mozgáskép: szakadozott, izgatott, zaklatott, villámcsapásszerű, durva, kitörő, kirobbanó, hebehurgya, szétfoszló, foltozott, gátolt, elrekesztett, kapkodó, gátlástalan, impulzív, elmosódott, ugráló, pezsgő, merev, akadozott, viharos, elhamarkodott, túlzott, ingatag, megkötött, esetlen, irányítatlan, bizonytalan, görcsös, elsietett, szívós, szétszabdalt, darabos, féktelen.

Formakép

a)    Gyenge színvonal: hétköznapi, szegényes, rojtos, banális, silány, kiszikkadt, egyforma, megmerevedett, lanyha, formában szegényes, bizonytalan formaérzékű, kemény, indifferens, infantilis, kopár, gyermeki, suta, naiv, józan, kiüresedett, iskolás, sztereotip, triviális, ügyetlen, nem differenciált, önállótlan, nem hozzáértő, esetlen, élettelen, személytelen.

b)    Érett formakép: a helyzetnek megfelelő, szerény, differenciált, valódi, szögletes, szuverén, egyértelmű, egyszerű, egységes, formában gazdag, biztos formaérzékű, megformázott, hozzáértő, jól sikerült, ápolt, alakított, egészséges, világos, kimért, korrekt, míves, élő, markáns, személyes, egyszerű, plasztikus, önálló, előkelő.

c)     Zavaros formakép: igényes, feltűnő, felfújt, barokkos, demonstratív, egyszeri, egzaltált, formái felbomlottak, formái szétromboltak, zsúfolt, mesterkélt, farigcsált, kimért, díszített, esetlen, modoros, változatos, félresikerült, fantasztikus, csorba, ormótlan, túlfeszített, túlzott, a helyzetnek nem megfelelő, elhanyagolt, átláthatatlan, elkoptatott, túldíszített, sokrétű, ellentmondásos, burjánzó, zilált, szedett-vedett.

[...]