3.1.1 Házrajz, farajz, emberrajz


Kivonat az alábbi könyvből: Vass, Z. (2011).

A képi kifejezéspszichológia alapkérdései - szemlélet és módszer.

Budapest: L’Harmattan


Ez a fejezet a három legfontosabb, klasszikus rajzteszt (motívum) értelmezését tekinti át. Természetesen nem véletlen a három motívum jelentősége. Spontán alkotásokban, gyermekrajzokban, szabadrajzokban ezek a motívumok fordulnak elő a leggyakrabban. Teszthelyzetben a motívumok mindenki számára ismerősek, még a kisgyerekeknek is; könnyebben elfogadja őket a vizsgált személy rajztémaként, mint más témákat; a vizsgált személy őszintébben és szabadabban beszél róluk (Buck, 1948a). Hammer (1958) hozzáteszi még ehhez a motívumok szimbolikus termékenységét, tudattalan fontosságát is.


Történeti áttekintés

A házrajzok elemzését Buck (1948a) írta le elsőként a HTP (ház-fa-ember) tesztben. Önálló monográfiát közölt róla Ribault (1965), Royer (1989) és Urner (1993). Di Leo (1983) a gyermekrajzokban elemzi a ház motívumát. A ház a személyiség szerkezetét, a személyiség egészét szimbolizálja (Urner, 1983, 1993), illetve a lakóhelyet, az otthont és a családon belüli kapcsolatokat (Buck, 1949, 1992). A házrajzok elemzésének szempontjai között szerepel még a ház egyes részeinek szimbolikája, a kognitív érettség; Royer háztesztjében az intellektualitás és affektivitás aránya.

A farajz-tesztről az első monográfia (Koch 1949-es könyve) egy időben jelent meg az emberrajz-teszttel és a ház-fa-ember teszttel. A módszer első alkalmazója a magyar Ábel Károly volt, de ő nem publikálta tapasztalatait (Bolander, 1977; Hárdi, 1983). Igen fontos Bolander (1977) hozzájárulása a farajzok értelmezéséhez, aki számos vonatkozásban kiegészítette és továbbfejlesztette az eljárást, modernebb pszichológiai nyelvet használva, mint Koch (magyar nyelven lásd Harsányi és Donáth, 1962, 1978; Süle, 1988). A farajzvizsgálatnak a többi rajzi módszer között elfoglalt helyével kapcsolatban néhány szerző kiemeli a fának mint archetipikus szimbólumnak a jelentőségét. Buck (1948a) szerint a ház-fa-ember tesztben például a három téma között a fa nyújtja a személyiség legmélyebb szintű ábrázolását, mert benne jelenik meg a tudatos mellett a legtöbb tudattalan összetevő. Véleményéhez csatlakozik Hammer is (1958). Feltevésük mellett szóló empirikus adat, hogy a ház-fa-ember tesztben a rajzolás szituatív változói közül a vizsgálatvezető jelenléte a farajzot kisebb mértékben befolyásolja, mint a házrajzot vagy az emberrajzot (Cassel és munkatársai, 1958). Bolander (1977) kiemeli azt is, hogy a farajzban kevesebb énvédő mechanizmus áll a projekció útjában, mint az emberrajzban.

Az emberrajz-teszt az elsőként publikált (1926) és világszerte máig is a leggyakrabban alkalmazott rajzteszt. Az emberrajzok közkedveltsége nem véletlen, hiszen ez a rajztéma közvetlen önarckép-projekciós lehetőséget nyújt a rajzoló számára. Az emberrajz-teszt három alaptípusát kell elkülöníteni, melyek Florence L. Goodenough, Karen Machover és Elisabeth M. Koppitz nevéhez kötődnek.

(1) Az emberalak értelmezéséről elsőként Goodenough (1926) publikált monográfiát (Draw-A-Man teszt, DAM). A tesztet elsősorban a kognitív érettség, fejlettség becslésére használta a rajzokat gyerekeknél.

(2) A Draw-A-Person (DAP) tesztet Machover 1949-ben publikálta klasszikussá vált könyvében (Personality Projection in the Drawing of the Human Figure). Goodenough munkájával szemben felnőtteket vizsgált pszichoanalitikus nézőpontból.

A két emberrajz-teszt a későbbiekben is külön fejlődött. A Goodenough-teszt megmaradt az intellektus vizsgálatánál; kezdetben csak gyermekeknél, később azonban más korcsoportnál is alkalmazták. Jelentős fejleménynek számított, hogy az eredeti Draw-A-Man skálát Harris 1963-ban kiegészítette a Draw-A-Woman skálával. A Goodenough-teszt empirikus vizsgálatának irodalma igen nagy. Talán annyit érdemes kiemelni az empirikus anyagból, hogy a teszt alkalmasabb az alacsony és az átlagos, mint az átlagos és a magas intellektuális szint elkülönítésére (Reisman és Yamokoski, 1973; Scott, 1981). Sehringer (1957, 1960, 1999) a teszt használhatóságát inkább csoportok összehasonlításában, mint az individuális diagnosztikában látja. Scott (1981) a szocio-ökonómiai státus meghatározó szerepét hangsúlyozza a rajzi kvóciensben, amely elfedheti az intelligencia hatását is.

Machover tesztje ezzel szemben a személyiség globális összképének megragadását tűzte ki célul. A tesztet ismertető könyvnek 1949-től 1997-ig 11 kiadása jelent meg, és 25 000 példánya kelt el (a pszichológiában kevés teszt tudhat magáénak hasonlóan hosszú életet és ilyen nagy népszerűséget). A Draw-A-Person tesztnek számos kisebb változata született; ezek leginkább az instrukció néhány szavas megváltoztatásán alapulnak. Ilyen DAP-variáció például a „Rajzoljon egy embert az esőben” teszt (Draw-A-Person-in-the-Rain), vagy a Rosenberg-féle DAP technika, amelyben a személyt a saját rajzáról készített másolat tetszőleges módosítására kérik.

(3) Az emberrajz harmadik típusa Koppitz (1968, 1969, 1983, 1984) tesztje, melyet a szakirodalom általában Human Figure Drawing (HFD) néven említ. Koppitz módszertanilag új alapokra helyezte a tesztet. Olyan itemeket keresett, melyek egy adott korcsoportban ritkán vagy egyáltalán nem fordulnak elő, majd ezekből az itemekből (emocionális indikátorok, EI) alkotott skálát. A gyakorisági elemzés azonban Koppitznál nem arra szolgál, hogy a normától való eltéréssel jellemezze az egyént, hanem arra, hogy feltárja a rész meghatározottságát az egésztől, az egyedi jegy normativitását. Koppitz gondolatmenete szerint a statisztikailag szokatlan grafikus jegy az egyéni kifejezés szolgálatában áll; ha ez nem a Gestaltminőség növelését szolgálja, akkor emocionális konfliktus jelzése. Koppitz ezzel az egész-rész-egész értelmezési sorrendet követi. Eredményeit számos empirikus vizsgálattal támasztja alá.

A három alaptípuson kívül más tesztekben is szerepelnek emberrajzok. A Rosenberg-féle emberrajz-tesztben (Hammer, 1958) a vizsgált személy áttetsző lapokra másolja le saját emberrajzát. Rosenberg a hagyományos DAP-instrukciót alkalmazza, módszere szerint azonban a vizsgált személy a rajzolás befejezése után megkapja az eredeti rajzot. Ezt tetszése szerint radírozhatja és átalakíthatja.

A Caligor-féle Nyolcszoros Újrarajzolási Tesztben (1957, 8CRT, Eight Card Redrawing Test) egy egész alakot kell ábrázolni. A rajz befejezése után a vizsgált személy mindig átmásolja saját emberrajzát egy áttetsző lapra azzal az instrukcióval, hogy a rajzon tetszése szerint bármit megváltoztathat, kiradírozhat, átrajzolhat, de változatlanul is hagyhatja. Rajzolás közben mindig egy fehér kartonlap kerül az előző rajz alá, így a személy mindig csak az előző rajzot látja. Az eljárást addig kell ismételni, amíg el nem készül összesen nyolc példány, azaz egy eredeti és hét másolat. A vizsgálatvezető ezután összehasonlítja a rajzokat, és keresi a hasonlóságokat, illetve a változásokat.

A dinamikus rajzvizsgálatban (lásd a 3.1.4. fejezetet) központi jelentőségű az emberrajz. Az instrukcióban a vizsgálatvezető egy ember, majd egy állat rajzát, végül egy szabadrajzot kér („Rajzoljon egy embert!”, „Rajzoljon egy állatot!”, „Rajzoljon valamit – amit akar!” ). A rajzvizsgálatban fontos szerep jut a sorozat egyes, a többitől elütő rajzai konfrontálásának a sorozat összképével (Hárdi, 1967). Az értékelés az alapvető formális kategóriák, a személyiségszintek, a tartalmi szempontok és az időbeli változások alapján történik.

Az emberrajzok a ház-fa-ember (House-Tree-Person) tesztben is meghatározó jelentőségűek. A teszt J. N. Buck nevéhez fűződik (1948a, 1948b, 1951, 1992). A teszt megjelenésekor mérföldkőnek számított a projektív módszerek között: az első, több témát átfogó, részletes értelmezési kézikönyvvel ellátott rajzteszt volt, melyet Buck és munkatársai konferenciákon, workshopokon is bemutattak. A teszt főként az Egyesült Államokban terjedt el.

A tesztben a vizsgált személytől egy ház, egy fa, majd egy ember rajzát kérjük, amelyet mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt értékelhetünk. A vizsgáló feljegyzi az idői adatokat, az egyes részletek rajzolási sorrendjét, a pszichomotoros tempót, a személy viselkedésére vonatkozó megfigyeléseit is. A teszt két részből tevődik össze. Az első részben rajzol a személy; ez egy nonverbális, kreatív és kevéssé strukturált fázis. A második szakasz jóval strukturáltabb, verbális-apperceptív fázis, amelyben a személy részben szabadon asszociálva, részben előre megadott kérdésekre válaszolva beszél a rajzairól.

A ház-fa-ember teszt teljesítménytesztként és projektív személyiségtesztként is használható. Teljesítménytesztként célja az intelligencia nonverbális becslése. Az értékelés azon a feltevésen alapszik, hogy a rajzokat nyolc csoportba sorolhatjuk a személyek intelligenciaszintjei szerint (idióta, imbecillis, debilis, átlag alatti, átlagos, átlag feletti, kiváló, igen kiváló). A három rajz alapján meghatározott részletekre pontokat adunk, ezeket alcsoportok szerint összegezzük, majd súlyozás és más átalakítások után nyerspontértékeket kapunk. Az értékelés során többféle mutatót számítunk ki, melyek Buck az intelligencia színvonalát jelzik. Az összegyűlt empirikus anyag alapján ma már nyilvánvaló, hogy a ház-fa-ember teszt alapján becsült intelligencia más intelligenciatesztekkel alacsony korrelációt mutat (Szilágyi, 1971; Abell és munkatársai, 1994, 1998). Alkalmas lehet azonban a rajzi színvonal változásának követésére (Perkins és munkatársai, 1983). A teszt elsősorban nem intelligenciatesztként, hanem projektív tesztként vonult be a pszichológia eszköztárába.

A szakirodalom idézi még Witkin (1962) testkép-differenciáltsági skáláját, mely a testkép differenciáltságát méri. Witkin a Machover által felsorolt, projektív rajzi jegyekből kiindulva szerkesztette meg globális skáláját, az értelmezésben azonban nem használja a hagyományos, projektív interpretációt: „a kritériumok inkább a figura közvetlenül megfigyelhető jellegzetességein alapultak, mint a rajzok szokásos, projektív értelmezésén” (119.).

A három motívum különbségei az alábbiakban foglalhatók össze:

(a) Az emberrajz pszichoszociális szinten ábrázolja a személyt, a társas kapcsolatokat, a nemi identifikációt. Ez a legnagyobb mértékben énérintett motívum, a legnyilvánvalóbb önarckép (ezért ezt utasítják vissza a vizsgált személyek a leggyakrabban). Az önarckép azonban nem közvetlen projekciót jelent (a freudi értelemben). Az emberrajz lehet önarckép abban az értelemben, hogy milyennek érzi magát a személy (a testséma fizikai jegyei, és az aktuális énkép), de megjelenítheti az énideált is, vagy a személy identifikációs modelljeit (a jelenlegi vagy múltbeli környezet erősen katektált, pozitív vagy negatív szereplői).

(b) A farajz a személy önmagára vonatkozó, alapvetőbb és mélyebb intrapszichés érzéseit jeleníti meg. Sokrétegű szimbolikájának egyike a növekedés: a fa egyenesen áll, mint az ember, növekszik, fejlődik, öregszik, végül meghal. A fa rajza mutatja, hogy a személy milyennek érzi viszonyát környezetéhez. A személy mélyebb, kevésbé tudatos érzéseit ábrázolja önmagáról, szemben az emberrajzzal, amely a tudatközelibb attitűdjeit tükrözi. A fa magán hordozza a múltbeli fájdalmas események jegyeit, áttekintést ad a személy fejlődéséről az évek során át.

(c) A ház, mint lakóhely, az otthont és a családon belüli kapcsolatokat szimbolizálja. Ez gyerekeknél az otthonnal kapcsolatos attitűdöt és a szülőkkel, testvérekkel való kapcsolatot fejezi ki, felnőtteknél inkább a házastárssal kapcsolatos attitűdöket, a családi légkört. A házrajz neurotikus, regrediált vagy a pszichoszexuális fejlődésben fixált személyeknél inkább a szülőkkel való gyermeki kapcsolatokat ábrázolja.

Speciális változat a szintetikus ház-fa-ember teszt (Nakanishi, 1981; Fukunishi és munkatársai, 1997), amelyben a három témát egyetlen lapon kell lerajzolni. Nakanishi a terapeuta-beteg kommunikációban, a pszichoterápiás folyamatban betöltött szerepét hangsúlyozza (szemben a klasszikus HTP diagnosztikus céljával).

A ház-fa-ember tesztnek kidolgozták egy cselekvést, interakciót is magába foglaló változatát: a kinetikus ház-fa-ember tesztet (Kinetic-House-Tree-Person Drawings, Kinetic-House-Tree-Person Drawings, Kinetic-House-Tree-Person Drawings, Kinetic-House-Tree-Person Drawings). A három témát grafitceruzával egyetlen papírlapra kell rajzolni, valamilyen cselekvést is ábrázolva. A kinetikus ház-fa-ember teszt az értékelésben a fejlődési szintekkel, a cselekvéselemzéssel és a stíluselemzéssel gazdagítja a klasszikus ház-fa-ember interpretációt.


Rendszerszempontú értelmezés

Házrajzok elemzése

Az értelmezés javasolt sémája a hagyományos megközelítéssel szemben, mindhárom rajztémánál az SSCA, azaz a kontextus, a folyamat, majd a fenomenológia elemzése, melyet intuitív és egészleges elemzés, itemanalízis és szemantikai elemzés követ. Mivel az SSCA módszere a 2.1. fejezetben már bemutatásra került, az alábbiakban csak a témaspecifikus vonatkozásokat ismertetjük.

Az intuitív és egészleges elemzés során a vizsgálatvezető az alábbiak szerint jár el:

(1) Engedi magára hatni a rajzot nyitott, befogadó attitűddel, majd megfogalmazza benyomásai alapján, saját szavaival a házrajz öt legfontosabb jellemzőjét.

(2) Az alábbi listából kiválasztja az adott házrajzot legtalálóbban leíró szavakat (maximum ötöt).

(3) A megkülönböztető attribútumok elve alapján (Vass, 2006, 2011a) megfogalmazza, mely pszichológiai releváns jellemzőkben különbözik az adott házrajz más, hasonló életkorú vizsgált személy házrajzaitól (3.1.1.1. ábra).

A második lépésben említett, leíró lista a következő: aranyos, bájos, barátságos, barátságtalan, békés, bizarr, bolondos, dekoratív, düledező, egészséges, egyszerű, elkülönülő, ellenséges, elnyomó, élő, elutasító, eredeti, erős, exhibicionista, expanzív, fantáziabeli, férfias, furcsa, gazdag, görcsös, gyakorlatias, gyenge, gyerekes, halott, hanyag, hétköznapi, hiányos, hideg, hivalkodó, hóbortos, hozzáférhető, igénytelen, ijesztő, impozáns, irreális, jellegzetes, kellemes, kényelmes, kényszeres, keresetlen, kidolgozatlan, kidolgozott, kísérteties, komor, konzervatív, kreatív, különc, labilis, lakatlan, lakott, lehangoló, megkopott, megközelíthetetlen, megközelíthető, megtervezett, meleg, méltóságteljes, mesebeli, művészi, nőies, nyitott, nyomasztó, otthonos, öreg, örömteli, összetett, ötletes, pontos, precíz, primitív, puritán, rejtelmes, rémítő, rendezett, részletes, robusztus, roskadozó, sivár, stabil, szabályos, szegényes, szerény, szeszélyes, szilárd, színes, szokatlan, szokványos, szomorú, társasági, távoli, terméketlen, természetes, tetszetős, torz, túldíszített, új, unalmas, üres, védekező, vidám, vonzó, zárkózott, zavaros, zord (Leibowitz, 1999).


3.1.1.1. ábra

Sztereotip és egyedi házrajz


Messzire vezet és fontos felismeréseket eredményez a házrajzok énpszichológiai elemzése. Ehhez nemcsak a rajzi fenomenológiát használjuk fel, hanem az utóteszt szóbeli adatait is (a vizsgálatvezető beszélget a vizsgált személlyel a házrajzról). Leibowitz (1999) szerint minden rajz részletesen elemezhető a self és a selfobjekt-tapasztalatok forrásához kapcsolódó sajátosságok szerint is. Heinz Kohut munkái alapján fogalmazva, a rajzoló kétféleképpen projektálhatja önmagát a rajzba: belevetíti (1) saját self-reprezentációjára, illetve (2) a selfobjekt-reprezentációra vonatkozó tapasztalatait. A házrajzok énpszichológiai elemzésének kulcsfogalmai a selfobjekt-reprezentáció (énkép, énfogalom, személyiségvonások és dinamikai sajátosságok), a selfobjekt tapasztalatok (milyennek éli meg a számára fontos személyeket), a selfobjekt-szükségletek (a társas környezet sajátosságaiból mit internalizált a személy), valamint a beteg szubjektív élményeinek világába történő empátiás belemerülés.

Az adott házábrázolás élettelisége, melegsége, nyitottsága (vagy annak hiánya) tükrözheti a vizsgált személy alapvető viszonyulását a család fogalmával kapcsolatban. Megmutathatja azokat a korai, gyermekkori élményeket, melyek az anya és a legközelebbi személyek gondozó viselkedése alakított ki. A hideg, elhagyatott, üres házak a kora gyerekkori tapasztalatok (Mahler: tükrözés) hideg érzelmi klímáját mutathatják meg, míg a lakott, meleg, vidám házak a gyermek szükségleteit optimálisan megértő és kielégítő elsődleges gondozó személyről tanúskodhatnak.

Leibowitz ezért a házrajzban két kérdést tart szükségesnek: (1) „Ki lakik a házban?” A válasz megmutatja, hogy az én vagy a selfobjekt minőségei jelennek-e meg a házban. (2) „Milyen érzései vannak Önnek ezzel kapcsolatban?” A válaszban megjelenő pozitív érzelmek összefüggésben állnak az optimális self és selfobjekt-reprezentációval, a negatívak azonban ambivalens selfobjekt-élményekre és gyakran depresszióra utalhatnak.

Tartalmilag a ház motívuma mutathatja a rajzoló élményeit a melegség, biztonság és a támasz élményével kapcsolatban: mennyire tapasztalja a rajzoló elérhetőnek, megközelíthetőnek és állandónak a családtagokat, mit internalizált a személy énstruktúrájába a selfobjekt-tapasztalatok alapján, milyen képet alakított ki a világról a biztonság, állandóság terminusaiban.

Az egészleges elemzést a részletek vizsgálata követi. A házrajz  részei a falak, a tető, az ablakok és az ajtó. Ezekhez gyakran járulékos elemek, extraproduktumok társulnak (virágcserép, függöny, nap, út, kerítés, fák stb.). A falak az énhatárokat, a társas környezettel való kapcsolatot és a fizikai realitáshoz való viszonyt szimbolizálják. Az ajtó és az ablakok a társas interakciók, kommunikáció, nyitottság-zártság megjelenítői. A kerítés hangsúlyozása pszichológiai értelemben vett védekezési igényt jelezhet. Az extraproduktumokat önállóan csak ritkán értelmezzük és minden részletjelentés kizárólag az összképbe helyezve szabad elfogadni. Ahogyan Heidegger írja a hermeneutikai kör fogalma kapcsán, a részből értjük meg az egészet és az egészből a részeket.

 

Farajzok elemzése

Bár mindhárom rajzi téma valamilyen értelemben önarcképnek tekinthető, a három motívum jelentésköre különbözik. A farajz a személy önmagára vonatkozó, alapvető és mély, intrapszichés eredetű érzéseit jeleníti meg elsősorban az egészség-betegség, életképesség és a (társas) környezettel való kapcsolat terminusaiban. Sokrétegű szimbolikájának egyike a növekedés: a fa egyenesen áll, mint az ember, növekszik, fejlődik, öregszik, végül meghal. A fa rajza a személy mélyebb, kevésbé tudatos eredetű érzéseit ábrázolja önmagáról, mint az emberrajz, amely a tudatközelibb tartalmakat tükrözi. A fa magán hordozza a múltbeli fájdalmas események jegyeit, áttekintést ad a személy fejlődéséről az évek során át.

Pszichológiai értelemben a fa fő részei a gyökér, a törzs és a lomb. A szimbolikát követve, a gyökér a fának az a része, amelyik megtartja a fa egészét, viszont a föld alatt helyezkedik el és nem látható. A gyökér ezért a stabilitással, megkapaszkodással, intrapszichés egyensúllyal függ össze (de ne értelmezzük automatikus és felületes módon a tudattalan vagy a meggyökerezettség közvetlen képi megfelelőjeként).

A törzs a fa látható, közönséges része. Felszólító jellege a személyiség „mindennapi” részével, az énnel függ össze. A törzs ereje, vastagsága gyakran ábrázolja a személy énerejét, életerejét, életképességét, vitalitását. A törzs ábrázolásának problémái az érzelmi élet problémáihoz kapcsolódhatnak. Az elterjedt nézettel szemben, tapasztalataink szerint a lomb és az ágak nem a felettes én szimbólumai, hanem sokkal a társas környezettel való kapcsolat, a védekezés vagy a kifelé fordulás megjelenítési közegét képezik. Az expresszív viselkedés térfoglaló vonatkozása gyakran megjelenik a faábrázolás térfoglalásában, például minél messzebbre terjednek ki a fa ágai, annál messzebb hatolhat a személy a társas szférába. A merev, csökevényes, rövid, összehúzott ágak a védekezés, a kapcsolati frusztráció gyakori képviselői. Szótárszerűen azonban ezek az értelmezések sem alkalmazhatók, és csak egyedi konfigurációkban lehet megérteni őket.

A házrajzokhoz hasonlóan, a farajzok esetében is az SSCA első három lépése után az egészleges-intuitív elemzéssel érdemes folytatni az értelmezést. A vizsgálatvezető a már ismert módon megfogalmazza saját szavaival a fa mint egész által kiváltott összbenyomást, majd előveszi a leíró listákat és megvizsgálja, tartalmaznak-e olyan jelzőket, melyek pontosan illenek az éppen elemzett fára.

A leíró jelzők: agresszív, árnyat adó, bájos, barátságos, békés, beteges, dühös, egészséges, egyszerű, ellenséges, elnyomó, élő, eltorzított, eredeti, éretlen, érett, erőteljes, érzelgős, expanzív, extravagáns, fejletlen, félelmetes, fennkölt, férfias, fiatal, gyenge, gyér, halott, hideg, hívogató, igénytelen, ijesztő, ingadozó, irreális, izolált, kellemes, képzeletbeli, kidolgozott, kiegyensúlyozott, konvencionális, kopár, különc, különös, magányos, megbízható, megfáradt, megközelíthető, mesterkélt, nem konvencionális, nőies, öntudatos, öreg, összezsugorított, precíz, pusztuló, részletezett, szép, szerény, szimmetrikus, színes, szívós, szokatlan, szokványos, szomorú, szorgalmas, távoli, természetes, töredezett, túláradó, uralkodó, ügyetlen, vad, vágott, valósághű, védelmet nyújtó, vidám, virágzó, visszahúzódó, zárkózott, zavaros (Leibowitz, 1999).

Az értelmezést az adott farajz megkülönböztető attribútumainak vizsgálata követi (3.1.1.2. ábra).


3.1.1.2. ábra

Sztereotip és egyedi farajz


Az egészleges elemzésnél maradva, négy dimenzió különösen hasznosnak bizonyul a farajzok elemzésében (Bolander, 1977). Ezek a következők: nyitott-zárt, flexibilis-rigid, barátságos-ellenséges, receptív-defenzív.

A nyitottságot és zártságot a vizsgálatvezető három helyen vizsgálja meg: (1) a fa kontúrvonalán, (2) a fa három fő részének (gyökér, törzs, lomb) elválasztó vonalán, (3) az ágvégződéseken. Flexibilis a fa, ha vonalai túlnyomórészt rugalmas vagy mozgó hatást keltő, görbült vonalak. A rigid fa merev, egyenes vonalakat tartalmaz. A barátságos-ellenséges dimenzió csak egészlegesen ismerhető fel, ezért a dimenziót a részletek szintjén nehéz definiálni. Megjelenésében is sokféle lehet. Gyakran tűnik barátságosnak a fa, ha levelei vagy gyümölcsei vannak és spontán vonalakkal készül. Az ellenséges fa ritka: szokatlan satírozással készülhet, modoros hatást kelthet vagy például karomszerű ágai lehetnek. A receptív-defenzív dimenzió szintén csak az összbenyomásból ismerhető fel, részletek felsorolásával nehéz meghatározni, leginkább talán a befogadó-védekező összhatásra fordítható le.

Speciális problémát jelent a térszimbolika a farajzokban. Mind a hazai, mind a külföldi gyakorlatban elterjedt a rajzok térszimbolikai elemzése, amely a grafológiából átvett térszimbolikán alapszik. A térszimbolika Koch: Der Baumtest (Fateszt) című könyvének közvetítésével került át a rajzvizsgálatba, és máig számos spekuláció alapjául szolgál. Alapvető probléma a térszimbolika generalizásával, hogy míg az írás balról jobbra haladó, szekvenciális folyamat, addig a rajzolás irányait egészen más produkciós szabályok (például Goodnow és Levine, 1973) határozzák meg. A grafológiai térszimbolika nem érvényes a rajzvizsgálatra, hibát követ el, aki a pszichológiai megismerés céljaira alkalmazza. A térszimbolika alapján ugyanis bármilyen farajzba bármilyen jelentés belemagyarázható.

A farajzok elsősorban globálisan és utóteszttel kiegészítve értelmezhetők. Az itemek szintjén sok spekuláció található a szakirodalomban, amelyek önkényesek és sok tévedés forrását jelentik. Az itemek kizárólag mintázatban elemezhetők.


Emberrajzok elemzése

Az emberrajzok elemzési sémája összefoglalóan bemutatva a következő: az SSCA első három lépése után az öt legfontosabb jellemző és a leíró listák használata, majd a motoros és kinesztetikus empátia, az empátiás kérdezés, a vizualizálási módszer alkalmazása. Igen fontos a globális színvonal megállapítása (gyermeknél: megfelel-e az életkornak; felnőttnél: Hárdi-féle személyiségszint), az alapvető szimbolika tartalmi vizsgálata (kit ábrázol a rajz), és az elemzés legvégén, a már kialakult Gestaltba helyezve az itemanalízis alkalmazása (nem, életkor, tematikus sztereotípiák, testtartás és mozgás, testrészek szimbolikus értelmezése).

Részletesebben ismertetve az elemzésmenetet, a szabad benyomások módszere után következik a listák módszere, a következő leíró jelzőkkel (3.1.1.3. ábra): ábrándozó, agresszív, akaratos, aktív, aranyos, békés, bizalomteli, buta, csinos, csúnya, dependens, depressziós, dühös, egyedi, élénk, energikus, eredeti, éretlen, erős, fantáziabeli, fantáziátlan, félénk, férfiatlan, fesztelen, feszült, finomkodó, független, gyanakvó, haldokló, hanyag, hatalmaskodó, impulzív, intelligens, jóindulatú, kegyetlen, kellemes, kifinomult, körülményeskedő, közönyös, kreatív, lusta, magabiztos, magányos, megközelíthető, méltóságteljes, merev, nyugodt, ostoba, óvatos, önalávető, önérvényesítő, őrült, passzív, szegényes, szégyenlős, szép, szorongó, tehetetlen, torz, ügyetlen, valósághű, védelmező, veszélyes, vonzó (Leibowitz, 1999).


3.1.1.3. ábra

Sztereotip és egyedi emberrajz


Az intuitív megítélés után a globális fejlettségi és integrációs szint megállapítása következik. Gyermekrajzban a globális fejlettségi szintet az életkorhoz kell viszonyítani, felnőttrajzban a Hárdi-féle személyiségszintekhez (lásd a 3.1.4. fejezetben). A gyermekrajzok elemzéséhez ismerni kell, hogy milyen életkorú gyermek milyen rajzokat készít. A rengeteg, idegen nyelvű irodalom mellett az egyik legjobb, magyar nyelvű munka erről Mérei Ferenc és V. Binet Ágnes Gyermeklélektan című könyve (1975, különösen a 180–187.).

Gyermekrajzokban az életkornak megfelelő fejlettségi szinttől való elmaradást fel kell ismerni, és az okát ki kell deríteni. A leggyakoribb okok a következők: (1) egyéni fejlődésmenet, ami nem patológiás, (2) a finommotoros fejlődés elmaradása, (3) érzelmi zavarok, (4) intellektuális deficit.

Fontos azonban tudni, hogy a fejlődés üteme nagy egyéni eltéréseket mutat, és ugyanazon gyermek ugyanazon életkorban készült rajzai nagyon eltérő színvonalúak lehetnek. Az alábbi ábrák (3.1.1.4. ábra) az emberrajzok fejlettségi szintjének megállapításához nyújtanak segítséget.

 

3.1.1.4. ábra

A gyermekrajz fejlődésmenete


A tartalmi-szimbolikus elemzést tekintve, az emberrajz meghatározó sajátossága más rajztémákkal összehasonlítva, hogy pszichoszociális szinten ábrázolja a személyt, a társas kapcsolatokat és a nemi identifikációt. Az emberalak a legnagyobb mértékben én-érintett motívum, a legnyilvánvalóbb önarckép (ezért ezt utasítják vissza a védekező-szorongó vizsgált személyek gyakrabban, mint más témákat).

Az önarckép ebben az esetben nem közvetlen projekciót jelent. Az emberrajz lehet önarckép abban az értelemben, hogy milyennek érzi magát a személy (a testséma fizikai jegyei, és az aktuális énkép), de megjelenítheti az énideált is, vagy a személy identifikációs modelljeit (a jelenlegi vagy múltbeli környezet erősen katektált, pozitív vagy negatív szereplőit). A pszichoszomatikus tünetek vagy a fizikai hibák viszont csak akkor tükröződnek a rajzban, ha érintik a személy énképét is, és kialakították a pszichológiai érzékenység területét.

Kiterjedt irodalom foglalkozik az emberalak egyes testrészeinek szimbolikájával, amit ezen a helyen csak röviden foglalunk össze. A fej egyes esetekben a gondolkodás, az intelligencia, a tudatosság és az önkontroll szimbóluma, szemben a törzzsel, amely az érzelmek, ösztönök, testi funkciók „lakhelye”. A karok a tárgyi környezet manipulációját szolgálják, erősségük és helyzetük a rajzoló kompetenciaérzésére vagy tehetetlenségére utalhat. A lábak funkciója a lokomóció, helyváltoztatás és a test stabil alátámasztása; kifejezhetik a biztonság alapvető érzését, az autonómiát vagy az infantilis önállótlanságot.

A testrészek mechanisztikus módon történő, szimbolikus értelmezése azonban tipikus hibaforrás. Először mindig a rajzvizsgálat moderátorváltozóit (Vass, 2006) kell feltérképezni, különösen a kézügyességet és a szituatív körülményeket, és csak utána szabad foglalkozni a szimbolikával. A testrészek szimbolikáját is kizárólag mintázatban lehet megérteni.

Az emberrajzok itemanalízise során a vizsgálatvezető megvizsgálja az elsőként rajzolt emberalak nemét, a machoveri instrukció esetén a második, ellentétes nemű emberalak jellemzőit, az emberalak életkorát, az esetleges tematikus sztereotípiákat (Vass, 2006), a testtartás és mozgás jelentését, illetve a testszimbolika szerint az egyes testrészek pszichológiai jelentését.

Az utótesztben mindig meg kell kérdezni, férfit vagy nőt rajzolt-e a vizsgált személy, mit csinál a figura, hány éves, és a rajzoló gondolt-e valakire rajzolás közben. A projektív kérdések a vizsgált személy fogadókészségének függvényében bővíthetők. Érdemes figyelembe venni Machover utóteszt-kérdéseit is, és rákérdezni a lerajzolt figura tulajdonságaira: a rajz melyik része lett a legjobb és a legrosszabb, kivel él a lerajzolt emberalak, kihez kötődik jobban, milyen munkát végez, milyet szeretne, mire gondol, jókedvű vagy szomorú-e, milyen félelmei vannak, mi dühíti fel, mire vágyik legjobban, mi a jó benne, mi a rossz benne, főleg egyedül vagy másokkal van-e, mások szerint milyen, bízik-e az emberekben, mire van a leginkább szüksége. Ezeket a kérdéseket csak akkor tegyük fel, ha a vizsgált személy bevonható olyan helyzetbe, amely játékos, oldott, asszociatív.

A részletes utóteszt-elemzés megtalálható A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai (Vass, 2006) című könyvben.

Összefoglalva az egyes témák értelmezésének alapvető elemeit, a házrajz esetében abból indultunk ki, hogy a ház felszólító jellege a család, az otthon és az anyával összefüggő, korai gyermekkori hatások. Minden rajz, így a házrajzok értelmezését is a kontextussal, a folyamatelemzéssel (beleértve az utótesztet) és a fenomenológiai elemzéssel kell kezdeni, amelyet az intuitív és egészleges elemzés követ, és csak utána következnek a részletek. A vizsgálatvezető megkeresi a rajz öt legfontosabb jellemzőjét, majd végignézi a leíró jelzőket, végül megkeresi az adott rajz megkülönböztető attribútumait. Ezt követi az énpszichológiai elemzés és az itemanalízis. Figyelni kell arra, hogy a házrajzot is csak a többi rajzzal, valamint az esettörténettel együtt lehet elemezni.

A farajz előnye, hogy az összképet nehéz tudatosan manipulálni, és intuitívan jól elemezhető. Ha a vizsgált személy védekező sablont (kulcslyuk-fát vagy egyszerű, sematikus rajzot) rajzol, akkor érdemes a vizsgálatot egy másik időpontban, elfogadóbb interakciós helyzetben megismételni. Az elemzésnél nem ajánlott Koch könyvének, még kevésbé a könyv (közkézen forgó) kivonatainak használata, mert signes fixes típusú értelmezéseket tartalmaz. A részletek helyett a vizsgálatvezető inkább az egésszel foglalkozik és egymáshoz képest ítéli meg a fákat. Megkeresi a fa öt legfontosabb jellemzőjét, amit kiegészít a listákkal és az adott farajz megkülönböztető attribútumaival. Hozzáteszi ehhez a nyitottság, a flexibilitás, a barátságosság és a receptivitás dimenzióit. Az itemanalízis során nem érdemes az apró részletekben elveszni, vagy a fa típusának túlzott jelentést adni. Specifikus jegyeket csakis mintázatban szabad elemezni. A vizsgálatvezető beszélget a fáról, és felhasználja a tesztviselkedés, valamint az utóteszt adatait is a diagnosztikus összkép megalkotásához.

Az emberrajz a három téma közül legközvetlenebb önarckép, amely a rajzoló aktuális vagy vágyott énképét, illetve valamely jelentős referenciaszemélyt, identifikációs modellt jelenít meg. Különösen fontos az egészleges értékelés, amelyet a vizsgálatvezető gyermekrajzban az életkori szinthez viszonyít, felnőttrajzban pedig a Hárdi-féle személyiségszintekhez. Az itemanalízis során a vizsgálatvezető megvizsgálja a figurát és annak minden részletét, beleértve a mozgást, testtartást és az esetleges tematikus sztereotípiákat is. Az arckifejezést csak a sémától eltérő esetekben, illetve „e” személyiségszinten szabad értelmezni. A rajzolótól mindig meg kell kérdezni, kit rajzolt le, férfit vagy nőt, hány éves a figura, mit csinál éppen és mennyire elégedett vele a rajzoló. Az adatokat kizárólag mintázatelemzéssel, lehetőleg más rajzokkal együtt, az esettörténet egészébe helyezve lehet interpretálni.

www.facebook.com/rajzelemzeshttp://www.facebook.com/rajelemzeshttp://www.facebook.com/rajzelemzesshapeimage_1_link_0
www.rajzelemzes.huhttp://www.rajzelemzes.huhttp://www.rajzelemzes.hushapeimage_2_link_0