ESETTANULMÁNY: 29 ÉVES SZKIZOFRÉN NŐBETEG ÉS EGY EGÉSZSÉGES KONTROLLSZEMÉLY HÁZ-, FA-, ÁLLAT-, EMBER- ÉS SZABADRAJZAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA, PSZICHODIAGNOSZTIKAI ÉRTELMEZÉSE
Reinhardt Melinda
A dolgozat egy szkizofrén nőbeteg és egy egészséges kontrollszemély ház-, fa-, állat, ember- és szabadrajzainak elemzését tartalmazza anamnesztikus adataik tükrében, rámutatva a két személy rajzi világának alapvető eltéréseire. A nőbeteg a BNO-10 diagnosztikus rendszer alapján akut polimorf pszichotikus zavarban szenved (BNO-10: F23.1). Rajzi fenomenológiája magán viseli e súlyos pszichés zavar jellemző rajzi jegyeit. Ábrázolásában feltűnő a rideg, hideg érzelmi-hangulati tónus, az üresség, a merevség, életidegenség, a geometrizáló formák használata, az antropomorfizáló és a szimmetrizálási tendencia, a realitásvizsgálat hiánya, a konkretizálás és absztrahálás, a rajz melletti írás, valamint a sugár, mint kiugró rajzi motívum megjelenése. A házrajz többszörös szálkás vonalkákkal megrajzolt, görbült oldalai az énhatárok gyengülését és az azok megerősítésére irányuló kísérletet jelzik, az egyre nehezebben kontrollálható intrapszichés impulzusok feletti uralom visszaszerzésének próbálkozásait mutatják. A rajzokon, de különösen a házrajzon a szorongás jelzései manifesztálódnak, a tetőtérbe vezető lépcső az elbújás igényének jelzése, ami az élettörténeti adatokkal egybecseng. Kiemelendő az állatrajz életidegensége, ezen az ősállatszerű, fejletlen, archaikus képződményen többféle állat attribútumait is felismerjük. E bizarr, ragadozó képződmény agresszivitást áraszt, melynek feltárása lényeges kérdés kell legyen a terápia során. A rajzokban megjelenő mintázatok rossz prognózist, romló állapotot, szkizofréniába kifutó szkizofreniform zavart támasztanak alá.
I. A vizsgált személyek alapvető adatai: A) A szkizofrén beteg alapvető adatai: a 29 éves nőt 2003. október 31-én vették fel a fent említett kórház pszichiátriai osztályára pszichotikus tünetekkel: téveseszméi, hallucinációi voltak s zavart viselkedést mutatott. Ildikó önként jött be az osztályra, férje kísérte el. A BNO-10 diagnosztikus rendszer alapján akut polimorf pszichotikus zavart (szkizoform) diagnosztizáltak nála (BNO-10: F23.1, ami megfelel a DSM-IV szkizofreniform zavar kategóriájának: DSM-IV: F20.8). Az osztályra való felvételekor ugyanis zavarodottságot, jelentős mértékű félelmet mutatott, mindez abból a téveseszméből fakadt, hogy egy „férfi boszorkány gondolatilag meg akarja őt ölni”. Pszichotikus tünetei hirtelen léptek fel, s fokozatosan erősödő kialakulást mutattak. A nagymértékű szorongás, megszokott viselkedésének jelentős megváltozása őt is és férjét is megijesztették, kétségbe ejtették, ezért jöttek el a közelben lévő kórházba. Bekerülésekor és az utána következő napokban nagyon fáradtnak érezte magát, inaktív volt, szorongása továbbra is erős maradt, amit később a neki adott gyógyszerek fokozatosan csökkentettek (a gyógyszerek rendszeres, előírás szerinti szedését állandóan ellenőrizni kellett nála). Ugyancsak csökkentették a gyógyszerek téveseszméit (energiaterének radikális fogyatkozását érzékelte, melyet a férfi boszorkány idéz elő, valamint úgy érezte, hogy belelát a jövőbe, és ez jelentős félelmet generált nála), valamint hanghallásai előfordulását. A diagnózis felállítását a domináns, akut tüneteken kívül az is indokolta, hogy szervi eredetnek semmi jele nem volt fellelhető, valamint az, hogy e tünetek először jelentkeztek a páciensnél, első ún. schubja volt. Állapota igen súlyos lévén, már harmadik hete bent feküdt az osztályon, amikor 2003. november 20-án és 24-én találkoztam vele és felvettem az anamnézist és a rajzteszteket. A szedett gyógyszerek hatására ugyan jelentős mértékben csökkentek kezdeti szkizofréniás tünetei, így a diagnózist nem kellett szkizofréniára változtatni, azonban hallucinációi, téveseszméi, zavartsága, szorongása, félelmei, alvászavarai továbbra is észlelhetőek voltak, azaz akut polimorf és instabil pszichotikus tünetei indokolták az akut polimorf pszichotikus zavar - szkizoform típus diagnózisának megtartását. Ildikó 12 osztályt végzett el a romániai iskolarendszerben, azaz a magyar érettségi szintjéhez közel áll iskolai végzettsége. Jobbkezes, rajzolással, képzőművészeti tevékenységgel soha nem foglalkozott. B) Az egészséges kontrollszemély alapvető adatai: 28 éves nő, aki szintén jobbkezes és soha nem foglalkozott rajzolással vagy képzőművészettel. Mária egészséges felnőtt, akit sohasem kezeltek pszichés problémával, és jelenleg sincsenek pszichés tünetei. Az anamnézis és a rajztesztek felvétele két alkalommal, nyugodt, csendes körülmények között folyt le.
II. Részletes anamnézis: A) A szkizofrén betegről nyert információk: a) A kontaktus létrejötte: Ildikónak az őt kezelő pszichológus mutatott be a kórház folyosóján, s megkérdezte tőle, beleegyezne-e abba, hogy egy pszichológushallgató beszélgessen vele. Ildikó vállalta, s egy orvosi szobában kaptunk helyet, ahol beszélgetni kezdtem vele, s elmondtam, hogy szeretném, ha a következő találkozás során rajzolna is, amibe szintén beleegyezett. A bemutatkozáskor kezet fogtam Ildikóval: kézfogása enervált, erőtlen volt, félszegség, (fizikai) gyengeség érződött rajta, mozdulatai és beszéde egyaránt lassúságot mutattak, ami részben tüneteiből fakadt (úgy érezte, hogy energiáját elszívják), részben pedig a gyógyszerek hatásának volt tudható. b) Az aktuális tüneti kép leírása: az interjúk idején Ildikó már három hete az osztályon tartózkodott, tünetei enyhültek, szorongása csökkent a kezdeti állapothoz képest pszichológusának elmondása szerint. Valóban, az első beszélgetés még jórészt az őt félelemben tartó „férfi boszorkány” körül forgott, ám Ildikó nekem már csak arról számolt be, hogy ez a férfi gondolati úton elszívja fokozatosan az energiáit, nagyon gyengének érzi magát emiatt, korábban megszokott tevékenységeit, így munkáját és az otthoni teendőket sem tudja ellátni. Az osztályra való felvételekor és az utána való napokban még arról számolt be, hogy ez a férfi boszorkány üldözi, utána fog jönni, őt gondolati úton megöli, s a férjét is megkeresi, Ildikó nagyfokú szorongást és halálfélelmet mutatott. Ez a magas szorongási szint beszélgetéseink idejére már jócskán csökkent, de nem múlt el, hiszen amikor szóba került ez a férfi boszorkány, akkor Ildikón a szorongás tünetei (kézremegés, könnyes szem, zavartság, beszédbeli elakadások, idegesség) jelentkeztek enyhébb formában. Második találkozásunk során már egyáltalán nem említette Ildikó ezt a férfi boszorkányt, inkább jövője, férjével való viszonya foglalkoztatta. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy egy hétvégére hazamehetett. Exploráció közben ugyan nem tapasztaltam, de a pszichológusával való konzultáció feltárta, hogy a szorongásos és inaktivitási tüneteken, az energiatér zavarain, a fáradékonyságon és téveseszméin túl, Ildikó alvászavarral küzd, hanghallásos hallucinációi vannak és előfordulnak nála nevetéses-sírásos rohamok is. Ildikó a beszélgetések során panaszai között említette félelmét a férfi boszorkánytól s „jövőbelátó képességétől”, amire ez a férfi ébresztette rá, valamint szorong attól is, hogy férje elhidegül tőle. Energiáinak jelentős csökkenését is kiemelte, ami szerinte kb. fél éve fokozatosan halad előre (azt mondja, hogy fél éve találkozott egy férfivel, aki „elszívja” erejét), s ez már napi tevékenységei elvégzésének is gátat szab. Állítása szerint már egy éve erős öngyilkossági késztetései vannak, de suicid kísérlete nem volt. Beszámolója szerint eddig még nem kezelték pszichés problémával, de az osztályra való felvételekor kitöltött papírok tanúsága szerint otthon Zoloftot és Xanaxot szed, azaz orvos által felírt antidepresszánst és anxiolitikumot. A kórházba férje kísérte be, aki Ildikó szerint nagyon megijedt az ő erős szorongásától és a férfi boszorkánytól, aki szerinte férjét is felkereste. Fél, hogy férje elhagyja, mert ő a jövőbe lát és ez a férfi zaklatja őket. A második interjún elmondta, hogy az otthon töltött hétvégén észrevette, hogy férje, aki ugyan gyakran látogatta a kórházban, fél és elhúzódik tőle, külön is aludt Ildikótól. c) A páciens szimptomatológiája hosszmetszeti képben, az élettörténeti adatok tükrében: Ildikó 1974. júliusában született Erdély egyik városában. Édesapja második házasságából második gyermekként látta meg a napvilágot. Édestestvére, bátyja egy évvel idősebb nála. Mostohanővére, aki apja első házasságából született, 5 évvel idősebb Ildikónál. Apja első felesége szülés közben halt meg. A romániai törvények szerint azonban csak úgy tartható az apánál a gyermek, ha az nős, így Ildikó mostohatestvére egy időre állami gondozásba került. Az apa ezért gyorsan új feleséget keresett. Ildikó a rokonoktól és az ismerősöktől hallotta később, hogy apja csak azért vette feleségül Ildikó anyját, hogy gyermekét az állami gondozásból kivehesse, ami a kislány három hónapos korában meg is történt. 4 év múlva megszületett első közös gyermekük, majd alig 11 hónapos különbséggel Ildikó. Anyjuk Ildikó 8 éves koráig otthon volt a gyerekekkel, majd a közeli kerámiagyárba ment dolgozni, ahol édesapjuk is fizikai munkásként kereste kenyerét. Gyermekkorára úgy emlékszik vissza, hogy a romániai rossz körülmények ellenére (szegénység, panellakásban laktak, de áram nem volt, gyertyával világítottak, rossz közbiztonság stb.) vidám volt, jókedvű gyermeknek látta magát. Nővérével nagyon jó volt a kapcsolata, „egymás lelki támaszai voltak”, annak ellenére, hogy úgy érezte, anyja mostohatestvérét sokkal jobban szerette, még a gyűrűjét is neki adta oda, s nem Ildikónak. Azt mondja, aki nem volt Erdélyben, az nem tudja, milyen szörnyű, megfélemlített ott az élet. Sötétben jártak haza az iskolából, gyertyánál tanultak. Szülei szigorúak voltak, nyolc órakor már le kellett feküdni. Apjának sok barátnője volt (amiről a feleség és a gyerekek is tudtak), gyakran volt részeg és ekkor megverte az egész családot, ezért Ildikó nem tudott nyugodtan tanulni otthon, pedig az általános iskolában sok minden érdekelte, könnyen beilleszkedett. Ildikó többször is hangoztatta, hogy „egy szülőnek mindig meg kell bocsátani, akármit csinált, mert... szülő”, szüleit alapvetően rendes, szorgalmas embernek tartja. Iskolás éveiről (nem tudott kedvenc vagy utált tantárgyakat felsorolni), barátairól alig beszélt, bár állítása szerint iskoláskori barátai közül néhánnyal még mindig tartja a kapcsolatot, nemrég osztálytalálkozón volt a férjével odahaza. Szakképzettségét szakács-felszolgálóként jelölte meg. A 12 osztály elvégzése után eljött otthonról, s Magyarországra jött, azért – mert mint mondta – jobb életre vágyott. Szüleivel mindezt megbeszélte, édesanyja szerinte bízott benne, „tudta, hogy nem fog kábítószerezni, bűnözésbe keveredni”, ezért elengedte. Úgy érzi, hogy „Magyarországon minden erdélyi magyart egy kalap alá vesznek és rablónak gondolnak, bűnözőnek”. Pedig amikor ő Magyarországra jött, Székesfehérvárra egy már korábban áttelepült barátnőjéhez, két héten belül dolgozni kezdett. Eladó volt közértben, majd büfében. Budapestre került, ahol szintén eladóként dolgozott egy élelmiszerboltban. Bevallása szerint munkatársai szerették, ő is könnyen alkalmazkodott. Albérletben lakott és sokat dolgozott, mint nehéz időszakra emlékszik vissza ezekre az évekre. Férjét abban a boltban ismerte meg, ahol dolgozott, ugyanis a férfi gyakran bejárt vásárolni. Férje azonban gátlásos volt, nehezen ismerkedtek össze. Sokáig kerülgette, míg végül egy pár szót váltottak. Több hónapos udvarlás után tartották meg az esküvőt, immár 7 éve házasok, férje 33 éves. Gyermekük nincs, Ildikó azonban nagyon szeretne. Ildikó nem említette ugyan, de kórlapján az állt, hogy meddőségi problémákkal kezelték. Férjével közös ruhakészítő Bt.-jük van. Ildikó ruhákat varr, amit piacokon értékesítenek, feketén. Ildikó szerint férje semmit nem csinál, hazudozik, megcsalja őt, nagyon rideg, nem mutatja ki az érzelmeit, betegesen féltékeny, gyakran követi feleségét, nem engedi el otthonról vagy nem visz kulcsot, hogy feleségének otthon kelljen maradnia. Férje sok barátját felviszi hozzájuk, s féltékenykedik rájuk. Ildikó barátnői nem jöhetnek el hozzájuk, ha mégis, akkor úgy viselkedik, hogy azoknak többé ne legyen kedvük eljönni, rányit feleségére a WC-n, néhányszor meg is verte már őt, a v. sz. szerint férje így vezeti le a feszültségét. Ildikó mégis élete legfontosabb eseményének házasságkötését tartja, azt mondja, nagyon szereti férjét, és fél, hogy nem tart ki mellette, míg ő kórházban van. Férje szerinte teljesen anyja befolyása alatt áll, anyósa elmondása szerint pokollá teszi életüket. Nem velük lakik ugyan, de lakásukhoz kulcsot követelt, elvitte Ildikó ruháit, megtiltotta neki, hogy sminkelje magát, megmondta neki, hogyan öltözködjön, milyen legyen a lakásuk. Anyósa szerint Ildikó csak a magyar állampolgárságért ment hozzá a fiához, Ildikó szerint ezt cáfolja, hogy már 7 éve házasok, nem akar elválni, sőt gyerekeket terveznek, s azt, hogy kertes házba költöznek. Férje mindent megbeszél anyjával: pénzügyeiket, sőt még szexuális életük részleteit is kiteregeti neki. Ildikó férjével egy fővárosi bérlakásban él, de már régóta tervezik az elköltözést. Szeretné, ha férje kedvesebb lenne hozzá, úgy érzi, nem ártott semmit a férjének, ám az mégis többször megveri őt. Változtatni szeretne kapcsolatukon, de nem igazán tudja, hogyan is fogjon hozzá. Három legfőbb kívánsága között is szerepel ez az igény: szeretné ugyanis, ha „férjével jól alakulna a kapcsolata”, továbbá, hogy „jól legyen” és hogy „ugyanolyan legyen, mint korábban, ugyanúgy tudjon dolgozni”. Önjellemzésében tulajdonságokat, érzelmeket nem említett, pusztán tevékenységeket (igen sivár érzelemkifejezést, mimikát mutatott a találkozások során), erős oldalaként a főzést és a házimunkát említette, míg gyenge oldalai úgy véli, nincsenek. Jövőre vonatkozó elvárásai megegyeznek a három kívánság-tesztre adott feleleteivel, nagyon reménykedőnek tűnt: reméli, hogy a „jövő pozitív lesz, és minden rendbe jön”. Ildikó szerint már kisgyermekkora óta előre tudja, hogy mi fog történni. Előre meglátta bevallása szerint apja félrelépéseit, férje „stiklijeit” vagy például azt is, hogy a piacon rendőrök lesznek, ami másnap meg is történt. Megérezte azt is, hogy nem kellene férjéhez hozzámennie, egész esküvőjén sírt (mégis ezt a napot tartja élete legboldogabb napjának?). Szerinte ezt a képességét anyai ágon örökölte, már dédanyja is ezzel a képességgel bírt, bátyja is „látó”. Elmondása szerint ez a tulajdonsága nem tudatosult benne addig, amíg egy fél éve oda nem ment hozzá a piacon egy ember, akit korábban sohasem látott, s akit I. Gy.-nek nevezett. Ez a férfi felhívta a figyelmét erre a „látó” képességére. Szerinte ez a férfi egy boszorkány, aki agykontroll-tanfolyamot végzett, és belelát mindenkibe, a jövőbe is. Többször is találkozott ezzel a férfival, aki szerinte meg akarja őt ölni a „gondolataival”. Mióta megismerte ezt a férfit általános egészségi állapota úgy érzi, egyre romlik, egyre rosszabbul érzi magát. Ugyan már több hónapja megszakította vele a kapcsolatot, mégis úgy véli, ez a férfi „kiszívja az erejét”. Felhívta ennek a férfinak a feleségét is, hogy megkérje, beszéljen a férfivel, ne zaklassa őt többé. A feleség azt tanácsolta, hogy járjon természetgyógyászhoz, ezt Ildikó meg is tette, de a férfi zsarolni kezdte. Amióta ez a férfi tudatosította benne a jövőbe látó képességét, állítása szerint sír és nevet felváltva, ami úgy véli, hogy a tisztulás folyamata. Szerinte depressziója van. Hallott olyan történeteket, melyekben ugyanaz történt másokkal, mint vele, s „ezeknek az embereknek kiszívták az energiáit”. Szerinte az erdélyi emberek másként gondolkodnak. Ez a másként úgy véli, abban rejlik, hogy az erdélyieknek nagyon fontosak a barátok, a család. Igen zavarosan adta elő mindezt, többszöri rákérdezésre is érthetetlenek az összefüggések, az Ildikó által említett ok-okozati lánc. d) Hogyan jellemezi egyetlen mondatban önmagát Ildikó?: „Házias, jól tud főzni, sütni, kötni, mindent megcsinál, rendben tartja a lakást”.
III. Aktuálgenezis: Az osztály oktatásért-képzésért felelős pszichológusa igen segítőkész volt, ő ajánlotta Ildikót az interjú felvételére, majd bemutatott neki. Az első beszélgetés előtt nem mondta meg, hogy Ildikó milyen problémával küzd, azonban az első találkozás után Ildikó tüneteit és az általa elmondottakat figyelembe véve, átfogóbb diagnosztikus kategóriába tudtam helyezni. Az első interjú után beszélgettünk Ildikóról, akinek a kórlapját is végigolvashattam. A rajzvizsgálat felvételéhez és az interjúhoz egy üres kis termet biztosítottak a számunkra, ahol egy asztal mellett két szék és az asztallal szemben egy ágy volt elhelyezve. Ildikóval szemben, az asztaltól kicsit távolabb lévő székben ültem, Ildikó pedig az asztal melletti székben, így a rajzvizsgálat során az asztalon tudott rajzolni. Az első beszélgetés 45 percig tartott, míg a második raport, amikor a rajzteszteket is felvettem a beszélgetés mellett, egy órát vett igénybe. A szoba csendes, nyugodt körülményeket biztosított az interjú és a rajzvizsgálat felvételéhez, ám a második találkozás során a kórház területén folyó építkezés zaja behallatszott, ami engem meglehetősen zavart, azonban Ildikót egy cseppet sem, még az ablakot is kinyittatta (szépen sütött a nap), a munkálatok zörgését mintha teljesen figyelmen kívül hagyta volna. Ildikó rendezett külsejű, szép arcú, rövid, zselézett, festett fekete hajú (fodrászhoz is kiment az osztályról), gondosan kisminkelt, ápolt nő. Farmerban, pulóverben, utcai cipőben, nyakában mobiltelefonnal járkált az osztályon, míg a többi beteg mind pongyolában, szabadidőruhában volt. Bemutatkozáskor kézfogása erőtlen, puha, mozgása lassú, elesett volt. Halkan beszélt, hanghordozása, hanglejtése egysíkú, érzelmeket alig kifejező volt, a paralingvisztikai jellemzőkkel tehát nem tudott játszani. Úgy éreztem, a beszéd is nehezére esik, bár az interjúkat nagyon készségesen vállalta. Több kérdéssel kellett „irányítani”, ugyanis nem folyékonyan, könnyedén beszélt, hanem többször is megakadva. Testtartása kissé hajlott volt, nem emelte fel teljesen lábait menéskor, kicsit úgy haladt el az ember mellett, mintha lebegne, tekintetét előre szegezte, a végtelenbe révedt. Szemkontaktust végig tartott, gyakran nézett a szemembe, ám mégis olyan érzésem volt, mintha keresztülnézne rajtam, s egy mögöttem lévő valakit/valamit nézne. Szeme az interjúk során gyakran lett könnyes, amikor a férfi boszorkányról, gyermekéveiről vagy férjéről beszélt. Mimikája szegényes volt, mosolyogni egyszer sem láttam, sem bemutatkozáskor, sem elköszönéskor, gesztusai ugyancsak minimálisak voltak, kezeit a beszélgetésekkor ölében tartotta, csak zsebkendőjét fogta erőtlenül, kezei nagyon remegtek, ez főleg akkor volt észrevehető, amikor a rajzolásban meg-megállt, és felemelte a kezét. Jellegzetes mozdulatokat nem fedeztem fel Ildikónál, ám erőtlenséget sugalló, szinte „tónus nélküli” testtartása végig jellemző volt rá. Ápolt külseje, hogy igyekszik valahogyan kordában tartani széteső személyiségét, valamiféle keretet adni a történéseknek, téveseszméi, hallucinációi, jelentős szorongása ellenére is, nagyon meghatott, rendkívül sajnáltam Ildikót. Elszomorított, hogy gyökértelennek, mechanikusnak éreztem a jövőbe vetett pozitív elvárásait, úgy éreztem, hogy tettekkel nem képes (egyelőre) ezek beteljesítésére, enervált, s kognitív-képzeleti síkon is csupán konformista sablonokat és nem érzelmekkel áthatott vágyakat képes megfogalmazni. Úgy éreztem, hogy igen empatikus voltam a vele való találkozások során, s az elköszönéskor nagyon jólesett, hogy Ildikó is megköszönte a beszélgetéseket, s azt mondta, hogy jobban érezte magát tőlük. Az azonban emocionális állapotára igen jellemző, hogy az elbúcsúzás után még kétszer összetalálkoztam vele a folyosón, de már rám sem nézett, csak mereven előre figyelt, mint aki nem is ott és akkor létezik. A rajzok elkészítését vállalta, de reakcióiban érzelmek (pl. érdeklődés, ellenállás, öröm stb.) nemigen mutatkoztak. Mivel keze nagyon remegett (finom remegés), a rajzoláskor a másik kezével le kellett fognia a papírt. Viszonylag lassan, komótosan rajzolt, rajzoktól függően 3-10 percig (a farajzzal készült el leghamarabb), az instrukció után rögtön hozzáfogott a rajzoláshoz, a latenciaidő tehát nem nyúlt meg, azonban rajzolás közben többször is szünetet tartott, gondolkodott a folytatáson. A rajzok kapcsán feltett kérdések után a ház- és az emberrajzokhoz hozzárajzolt. A rajzok felvételének sorrendje a következő volt: ház-, fa-, állat-, ember- és szabadrajz, valamint 4x4 szó ábrázolása nem figuratív módon.
IV. Fenomenológiai leírás: 1) Házrajz: Ildikó kis méretű házat rajzolt az álló lap bal felső részére. A ház oldalai, teteje és az ablakok, ajtók szaggatott, töredezett, „szálkás” vonalakból vastagon megrajzoltak. A ház belsejébe a tetőtérbe tartó lépcső került, a ház tehát transzparens, átlátszó. A ház tetejének (szemből nézve) jobb oldala mellett Nap süt. A ház oldalainak hibás háromdimenziós ábrázolása. 2) Farajz: Álló lap közepén néhány halvány vonalból megrajzolt fa áll. Lombozattal, törzzsel, talaj felett ábrázolt gyökérzettel. 3) Állatrajz: fekvő lap középső-jobb alsó részére rajzolt, nehezen meghatározható: madár-emlős-hüllő motívumokat egyesítő lény került, mely egy szaggatott vonallal körülhatárolt ovális alakú tóban áll. 4) Emberrajz: a) női alak: álló lap közepén elhelyezett közepes méretű álló nőalak, hiányzó kezekkel, részletszegény kidolgozottsággal. Több helyütt töredezett vonalvezetés. b) férfi alak: álló lap bal-középső részére rajzolt férfi, közepes méret, szintén hiányzó kezek, szaggatott vonalvezetés és halvány vonalerősség, gyenge nyomaték. 5) Szabadrajz: a lap középső, bal széléhez közelebb eső részére rajzolt antropomorfizált Nap-forma (szem-szemöldök-száj-orr a Napkorongba belerajzolva). Vonalvezetése szaggatott. A rajz alá a „Boldogság sugara!” felkiáltójeles mondat került.
V. Az öt rajz egybevont intuitív elemzése: a) Szubjektív-intuitív benyomásaim: szaggatottság, erőtlen vonalvezetés, az első és az utolsó rajz mintegy keretbe fogja a többi rajzot többszörösen megerősített, sötétebb, szálkás vonalaival. A dinamizmushiány, az enerváltság szembetűnő. Ürességet, érzelemmentességet, ridegséget, tompultságot, mechanisztikusságot, élettelenséget, aktivitáshiányt tükröznek számomra a rajzok. Minden álló és dermedt. Csend, de nem megnyugtató, hanem megmerevedett, disszonáns csend uralkodik a rajzokon, nincsen semminek sem hangja, minden csupasz, hiányos, a mosoly tettetett, „ál”, nem azt fejezi ki, amit szándékozott. Üres és lapos, merev, éppen ezért félelemkeltő ábrázolásvilága. Mintha összeomlanának, összecsuklanának a rajzok a sok töredékes vonal miatt. Kevéssé részletezett, barátságtalan, „színtelen” világ, az ősz hangulatát érzem a rajzok mögött, a természeti megújulás, az örök körforgás háttere nélkül. b) Empátiás elemzés: aa) Motorikus empátia: kiüresedettség, lassúság, a kis vonalakban való elveszés, harag érzései kelnek bennem a „másoló rajzolás” folyamán. Erőlködés, hogy formába szorítsam a szétesettséget, elégedetlenséget, a félelmet, a szorongást. Kedvetlenség, erőtlenség, gyengeség, fáradtság megdermedtség érzései invokálódnak bennem a rajzok lemásolása közben. Gyors, felületes, erőtlen mozgás váltakozik lassú, vonalakat megerősítő, nehézkes, töredezett mozdulatokkal. A kis erőbefektetés is megerőltető. Rémisztő üres részek keletkeznek. bb) Kinesztetikus empátia: ezzel a beleélő módszerrel is dermedtnek, mozdulatlannak élem meg a rajzok alakjait. Figuráknak, akik majdnem elsírják magukat, de a könny is bennük reked. Az erőltetett nevetés, a semmibe bámuló, réveteg szem természetellenességet éreztet. Magányosságot, ürességet sugall ez a merev póz. Nehezen kimozdítható, fáradt, érzelmek nélküli viaszbáb mozdulatlanságát éltem át az emberalakok felvett pózában. c) Vizualizációs módszer: 1) Ház: vékony, törékeny alapon áll, előrebillen, üres, komor, belül homályos, sötét épület, melynek belsejéből tompa, morajló hang hallatszik. 2) Fa: üres törzsű, billegő, levegős, nem olyan szilárd, nem erős, száradt, egy erősebb fuvallat akár el is fújhatja. 3) Állat: furcsa, groteszk, félelmetes keveredést mutat ez a nehézkes, tespedt, lassú, totyogó őslény, valamiféle mekegő hangon szólalna meg, ha megszólalna.
VI. Az öt rajz egyenkénti, globális elemzése: a) A házrajz érzelmi, hangulati tónusa szorongást, félelmet invokál. A sütő Nap ellenére ridegség, dermedtség uralkodik a képen. A részek integrációja hiányos, a három dimenzió ábrázolása torzul, szétzilálódó ház-attribútumok. A néző spontán figyelme a kívülről is látható lépcsőrendszerre irányul. Diszharmónia, életidegen belső elrendezés, torz térbeli ábrázolás jelenik meg a ház ábrázolásában. b) A farajz érzelmi, hangulati tónusa hideg, rideg, komor, üres, magányosság árad a képről. A részek integrációja felbomló, differenciálatlan ez a fa. A megfigyelő spontán fókusza az egész fa kongó ürességére, kitöltetlenségére irányul. A rajz diszharmóniát sugall. c) Az állatrajz életidegenséget, agresszív hangulati, érzelmi tónust áraszt. A részek integrációja hiányos, inkoherens, aminek eredménye egy bizarr, felismerhetetlen állat lesz, így a rajzból tömény diszharmónia árad. d) Ildikó a női- és a férfialak ábrázolásában a közel realisztikus (d) rajzi személyiségszinten „teljesített”. A valóságot igyekezett tehát követni, de ez kétszeresen is csak nehézkesen, „körülbelül” sikerült. Egyrészt a d-nívón még merevebb vonalú az ábrázolás (,mint pl. az e-n vagy az f-személyiségszinten), másodsorban pedig Ildikó emberrajzainál alapvető, emberre jellemző testrészek maradtak el. A figurák érzelmi, hangulati tónusa semleges, érzelemmentes. Üresség, hidegség jellemzi a rajzokat. Az egésszé szervezés képességét, a koherenciát bizonyos tendenciák (pl. a torz arányok) kezdik felbontani. A néző spontán figyelme az üres szemekre, a mesterkélt, kényszeredett arcbeállításra, „arcra fagyott mosolyra” irányul. Inkább diszharmónia érződik a két alakról, természetellenes merevség, idegenség az életteliségtől. e) A szabadrajzon is mesterkéltség, üresség, érzelemmentesség uralkodik, „fagyott sugarak”. Feltűnő a rajz és az írás diszharmóniája.
VII. Részletes elemzés: a) Ház: kisebb méretű ház, melynek ábrázolásában a háromdimenziós megjelenítés sérül, s belátni a ház belsejébe. Bizonyos részletek, így a lépcső kidolgozottak, a lépcsőfokok végig gondosan berajzoltak. A szóbeli utóteszt felfedte, hogy a lépcső azért olyan hangsúlyos, mert a tetőtérbe vezet, ahol Ildikó egyedül lehet a férjével, ahol nem zavarhatja őket senki, főleg az anyós nem, akinek a „tetőtérhez nincs kulcsa”. Ez egybevág azzal az anamnesztikus adattal, hogy Ildikót anyósa mindig váratlanul ellenőrizte, hisz kulcsa volt lakásukhoz, hogy az anyós Ildikó férjétől tudott szexuális életük részleteiről. A személyes intimitásba való durva beavatkozás elkerülésére jelenik meg a tetőtérben való elbújás igénye. Védekezési igény jelenítődik meg a rajzban. Ildikó családi házat rajzolt (jelenleg bérházban élnek), ahol ő és férje lakik, s a legfontosabb házrész a tetőtér, a galéria. A házat egy tó partján, csendes helyen képzeli el. Ildikó szerint a szél nem fúj a képen, s szépen süt a Nap, tavasz van. Vágykielégítő fantáziák jelennek meg leírásaiban.
A ház falának és tetejének szaggatott, behorpadó, bizonytalan, nem egyenes, görbült volta az énhatárok felbillenését jelzi. Ildikó rigiden, többszörös szálkás vonalakkal firkálja körbe a házfalat, ami az énhatárok megerősítésének, a belső biztonság visszanyerésének igényét, illetve az intrapszichés kontrollálatlan impulzusok feletti kontrollszándékot mutatja. A ház belseje nem kommunikál a környezettel, az ablakok osztása (mely pontatlanul ábrázolt, a vonalak nem találkoznak) alig enged belátni a házba, ahogyan az ajtón sem látunk be, ami a kapcsolatok létesítésének akadályozottságát jelezheti. Különös a lépcső mellett ábrázolt két-három szaggatott vonal, melyekre Ildikó nem tudott magyarázatot adni. A ház rajzán kívül egyetlen motívum emelkedik ki, a Nap, amely antropomorfizált, merev, bábszerű, életidegen arckifejezést mutat. A sötét, kusza „vonalkákból” felépülő ház és az elrejtőzési igényt szimbolizáló lépcső hangulati labilitást, fokozott belső feszültséget, szorongást jelez.
b) Fa: szimmetrizáló tendencia jellemzi, mely részelemekre vonatkozik, az ágak és a gyökerek vonalainak sematikus ismétlésével hozza létre, de nem minden ágat „fejez be”, nem mindegyik ér el a lombkorona tetejéig, ezért zavaró szimmetria ez, hiányosnak érezzük, nincs realitásvizsgálat.
Differenciálatlan fa, melyben az ágak csak díszítőelemek. A nyomaték a házrajzhoz képest csökken, vonalvezetése gyenge, erőtlen, pontatlan, hullámos, „remegő”. Az ábra egyes részei egymáshoz képest a nagyjábóli arányosságot megtartják. Ildikó elmondása szerint „bokros fát”, „tölgyfát” rajzolt, mely fiatal s egészséges fa, „gyökerei fiatalok”. Egy városból kivezető út szélén képzeli el. Az elmondottakkal ellentétben a fa érzeli tónusa barátságtalan, üres, élettelen. Téli, száraz fát rajzol, melyen nincs levél. A fa kontúrvonala zárt, bár a vonalvezetésben itt-ott megakadások vannak, a talajvonal szaggatott, s érdekes, hogy a gyökérzet a talajvonal felett helyezkedik el. Ez a fa három részes szimbolikájába helyezve azt jelezheti, hogy az ént kontrollálatlan ösztönkésztetések, tudattalan impulzusok árasztják el, melyek ellen egyre kevésbé képes védekezni (ld. Ildikó hallucinációi, téveseszméi). Mivel nincsenek levelek, így nem tölthetik be a belső impulzusok monitorozásának szűrőfunkcióját. A törzs vékonysága az énerő fogyatkozását jelzi, Ildikó úgy érzi energiája fokozatosan fogy. Csenevész, gyenge fácska a rajzon ábrázolt fa a megjeleníteni akart erős, terebélyes tölgyhöz képest. Ildikó szorong, kiszolgáltatottnak érzi magát, úgy érzi, hogy a „férfi boszorkány” irányítja, nem bízik önmagában. Halvány, bizonytalan vonalvezetése is a szorongást, az énerő kicsinységét mutatja, azt hogy a külső elvárásoknak nem tud eleget tenni (ld. napi tevékenységeit, munkáját nem tudja megfelelően ellátni). Talán éndefiníciójában, önjellemzésében ezért sorolt fel tevékenységeket, ismét meg akar felelni a mindennapi tevékenységek elvégzésében, ami a férjével való kapcsolatának is alapját képezi, hiszen mindig kiszolgálta férjét, a házimunkában nem volt munkamegosztás, mindent Ildikó végzett el.
c) Állat: a méret adekvátsága és az arányosság nehezen megítélhető, mert Ildikó egy „kevert” állatrajzot produkált.
Ildikó verbális címkéje ugyan egy krokodil volt, ám legalább három féle állatfajból tevődik össze ez az életidegen vízi állat: csőre madárra, feje madárra vagy emlősre, míg farka és lábai hüllőre emlékeztetnek. Verbális címkéje, ábrázolási szándéka és a rajzban realizált állatalak nem esik egybe. Más állatok attribútumait is felismerjük ezen a fejletlen, ősállatszerű létezőn. Archaikus képződményként agresszivitás árad ebből a ragadozó lényből. Lényeges kérdés lehet a terápia során annak feltárása, hogy ez az agresszió mire, kire irányulhat. Ez a mitikus, mesebeli, összeolvasztott, bizarr képződmény szorongás jelzése is, az a vágy, hogy ő maga is birtokolja ezt a védekezésre is felhasználható erőt, Ildikó ugyanis gyengének érzi magát, erősen szorong. Az emberszerű szem, az antropomorfizálási tendencia a szkizofréniára jellemző, ahogyan a konkretizálás és absztrakció együttes jelenléte is, mindez fellelhető Ildikó állatrajzán. A tó, melyben él ez a lény, csak néhány szaggatott vonallal körülhatárolt, ez a szorongás kontrolljának, a félelem, a téveseszmék „visszatartásának” a nehézségeit jelezheti, illetve az agresszív tendenciák kordában tartásának gyengeségét. Ildikó úgy véli ez a tó a házuk mellett van, mindez a családi élettel kapcsolatos konfliktusra utal (anyós mint ősállat?).
d) Ember: Ildikó először nőalakot, azaz saját nemű alakot rajzolt, majd férfit. Mindkét figura merev, bábszerű ábrázolással megrajzolt normál méretű, szemből bemutatott, álló alak.
Halvány nyomatékú, szaggatott, szálkás vonalakból felépülő emberrajzai életidegen, maszkszerű arckifejezést kaptak. Hideg, lapos rajzok, melyek ürességet árasztanak. A rigid, mértani, geometrizáló emberábrázolás, a szimmetrizáció mindkét figuránál a gombsor megrajzolásában kifejezett. A kéztartás, a vállak merevsége is a sablonosság példái. Az arcrészek elcsúsztak egymástól, ahogyan a testarányok is felborulnak: a törzs nagyobb, mint a lábak hossza, a karok rövidek, a vállak szélesek. A kézfejek mindkét nemű alaknál hiányoznak, az orrokat is csak a hiányukra való rákérdezés után rajzolta meg Ildikó. A részletek kidolgozása tehát hiányzik, mindez a bizarrság felé hajló befejezetlenség érzetét kelti a rajzot megfigyelőben.
e) Szabadrajz: a sugárzó Nap antropomorfizált formában visszatérő motívum Ildikónál, hiszen már az első rajznál, a házrajznál is megjelent. Egyszerű geometriai ábra (kör) az alap. Az emberábrázoláshoz hasonló arcberendezés kerül a Napra (üres szem, egymástól elcsúszó arcrészek). Absztrahál és konkretizál egyben, hiszen címet ad a rajznak: „Boldogság sugara!”. Érthetetlen azonban ez a szimbolizmus, a címmel azt jelzi, hogy elégedetlen a rajzzal, befejezetlenségérzetét oldja ezzel a kiegészítéssel. A sugármotívum igen gyakori szkizofréniások rajzaiban, Ildikó esetében is többször megjelenik az enervált, szálkás sugarú, antropomorfizált Nap-forma.
VIII. Összegzés: Ildikó rajzaiban feltűnő az üresség, a hideg hangulati tónus, alacsony vagy hiányzó affektivitás. Rigid, mértani, geometrizáló formákat használ. Belső egyensúlyának bizonytalansága, felbomlása érződik a rövid, szálkaszerű vonalakkal megrajzolt formákban. Merevség, életidegenség árad a rajzokból. Jellemző rajzaira (a 4x4 szót megjelenítő nonfiguratívnak címkézett, többségében mégis figuratív rajzokra is) az antropomorfizálás, a szimmetrizálási tendencia, a realitásvizsgálat hiánya, a sugár, a sugárzás ábrázolása, a konkretizálás, az absztrahálás, a rajz melletti írás. Mindezen jellemzők a szkizofréniás rajzok jellemzői is. Ildikó rajzi fenomenológiája tehát a tüneti képpel, diagnózisával összefügg. A legjellemzőbb motívumok, visszatérő témák a következők voltak Ildikó rajzaiban: a „boldogság sugara”, az elrejtőzés, elbújás tematikája. A rajzokban megjelenő mintázatok rossz prognózist, valószínűleg romló állapotot, szkizofréniába kifutó szkizofreniform zavart sejtetnek. Ildikót rajzai alapján dermedt, szorongó, enervált embernek ismertem meg. Egyetlen mondatos elemzésem szerint: „Ildikó érzelmi dermedtsége, a belső személyes tér lemerevedettsége hideggé és üressé teszi a megélt külvilágot is, így a rajzok laposak, üresek, életidegenek lesznek, ahogyan Ildikó interakcióiban is működik.” Jellemzésem és Ildikó önjellemzése jelentősen eltér egymástól, hiszen Ildikó önjellemzése tevékenységeire vonatkozott, belső tulajdonságokat nem említett, hiszen az állapotára jellemző érzelmi sivárság, dermedt affektív élet ezt megakadályozta, míg rajzai és a vele való beszélgetés alapján az én egymondatos jellemzésem elsősorban pszichés terére irányult.
IX. A kontrollszemély anamnézise és rajzainak elemzése: 1) Az egészséges kontrollszemély részletes anamnézise: a) A kontaktus létrejötte: Mária magyar szakos hallgató, akit az egyetemen ismertem meg, ismeretségünk felszínes, ritkán beszélgettünk korábban. Mikor megkérdeztem, hogy beszélgetne-e velem életéről, családjáról és rajzolna-e, azonnal beleegyezett, s kérte, hogy a rajzok elemzése után visszajelezzek neki. Két alkalommal, nyugodt körülmények között történt a rajzok és az anamnézis felvétele az egyetem épületében. b) Élettörténeti adatok: Mária 28 éves múlt, végzős egyetemista. Férjezett, egy két és fél éves kisfiú édesanyja. Mária szülei fiatalon ismerték meg egymást, egy Budapesthez közeli kisvárosban laktak mindketten. Néhány évnyi ismeretség és udvarlás után összeházasodtak. Mindketten középfokú végzettségűek, Mária apja az egészségügyben dolgozott néhány évig ápolóként, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Két évnyi házasság után született meg Mária, szülei egyetlen vér szerinti gyermeke. A szülők ez idő tájt nyitottak egy kocsmát, amit azóta is működtetnek. Az anya azonban inkább továbbra is a háztartást vitte, az apa a kocsma ügyeit, a beszerzéseket intézi, s két alkalmazottat foglalkoztatnak. Máriának sohasem kellett a kocsmában dolgoznia, csak amikor szülei ritkán kettesben elutaztak nyaralni, kellett odafigyelnie a nyitásra és a zárásra. Mária szülei szép nagy házat építettek, melyben a kocsma ma is működik. Velük él a már a 80 éves kor felé közelítő nagymama, aki a háztartási munkákból még mindig kiveszi részét. Másik nagymamája hat éve hunyt el, kórházban, M.-et ennek az emléknek a felelevenítése nagyon felkavarta, elmondta, hogy tehetetlenséget érzett, sokat sírt. Mária, mint említettem szülei egyedüli édes gyermeke, de mikor tíz éves volt, apja mozgáskorlátozott lánytestvérének a két gyermekét magához vette a család. A két unokatestvér szülei ugyanis nem megfelelően gondozták, elhanyagolták a két kislányt, így azok Máriáékhoz kerültek. Egyikük éppen Máriával egyidős, másikuk pedig kilenc évvel fiatalabb volt náluk. Mária elmondása szerint nagyon örült az „új testvérkéknek”, valóban testvérekként nőttek fel, szoros kapcsolatot tartanak fenn a mai napig. Gyermekkorára szép emlékekkel gondol vissza, édesanyja otthon volt háztartásbeliként, ellátta és összefogta a családot. Óvodába csak egy évet járt, majd következett a helyi általános iskola, ahonnan máig tartja néhány barátnőjével a kapcsolatot, az egyikőjük szülését is végigkísérte. Mária szereti a társaságot, kiterjedt rokonsága és baráti köre van, sokszor jár el ma is férjével családi és baráti összejövetelekre. A középiskolában egy osztályba jártak idősebb unokatestvérével. Ez egy budapesti gazdasági szakközépiskola volt, Mária azonban távol érezte magától ezt a területet, közepes tanuló volt, míg unokatestvére majdnem mindig ötösöket vitt haza, ezért szülei gyakran hasonlították az unokatestvérhez, példálóztak vele. Mária szerint ez azonban nem rontotta meg az unokatestvérével való barátnői kapcsolatot. Máriának a középiskolában volt egy tartós kapcsolata egy szerb származású fiúval, ám az nagyon erőszakos volt, így igyekezett szakítani vele, ami nem volt egyszerű. Férjét nem sokkal ez után a szakítás után ismerte meg egy lakodalomban. Elmondása szerint egyáltalán nem volt neki szimpatikus az őt megszólító fiú, majd találkozgatni kezdtek és szerelem alakult ki közöttük. A négy évvel idősebb fiú a szomszéd faluban lakott, gyakran tudtak találkozni, majd amikor Mária elvégezte a középiskolát Imre hozzájuk költözött. Szülei megszerették a fiút, befogadták a családba. Imre egy kereskedelmi cégnél dolgozik a kisvárosban, s a munka mellett rakta le négy éve az érettségit. Mária szerint mindig számíthat rá, tulajdonképpen férje és szülei tartják el, hiszen M. még nem dolgozott. A szakiskola elvégzése után M. nem akart tanult szakmájában (könyvelő) elhelyezkedni, tovább akart tanulni más területen. Annak ellenére, hogy középiskolában rossz magyartanárja volt és közepes jegyei magyarból, úgy gondolta, hogy magyar szakra felvételizik. Többedszeri próbálkozásra, egy év előkészítő után vették fel. Az egyetemet jó eredménnyel végzi, egy évet kihagyott azonban gyermeke születése miatt. A gyermeket tervezték férjével, bár mégis gyorsan, meglepetésként érkezett a terhesség. M. három hónapos terhes volt, amikor több évi együttélés után nagy lagzi keretében férjhez ment Imréhez. Kisfia két és fél éve, nyáron „apás szülés” során született meg. Több mint egy éve költöztek egy, a szülők támogatásával vásárolt és felújított kertes házba. Idejét tanulmányai, a család és a háztartás ellátása tölti ki, kisfiát bölcsödébe hordja. Kisfiát nagyon akaratosnak tartotta, s gyermekpszichológushoz is elvitte, aki megnyugtatta, hogy semmi gond nincsen, a kisfiú amikor fáradt, akkor „hisztizik”, nem szabad semmit erőltetni. M. a gyermekről elmondott történeteiből gondos anya benyomását kelti, aki fizikai büntetést nem alkalmaz, s aggódva, szeretettel törődik gyermekével. Férje sokat segít neki, elmegy a gyermekért délutánonként a bölcsődébe, siet haza. M. idősebb unokatestvére a közgazdasági vonalon haladt tovább, gazdasági főiskolát végzett és már öt éve férjhez ment, egy kislányuk született. Fiatalabb unokatestvére pedig idén érettségizik, még M. szüleinél lakik. M. édesapja még M. középiskolás korában egyszer idegkimerülést kapott, öngyilkossággal fenyegetőzött, kórházba, kezelésre került, s rendbe jött, M.-nek, ha szüksége van rá, sokat segít, például vigyáz az unokára. M. édesanyja azonban rákos lett néhány éve, vastagbélrákja miatt sokat volt kórházban, és nagyon fájdalmas kezeléseknek volt kitéve, állapota egy műtét hatására javult, a rák kiújulásának lehetősége miatt azonban folyamatos kontrollra kell járnia, azonban édesanyja ezt elhanyagolja, a tükrözés és az egyéb vizsgálatok kellemetlenségei miatt. M. esküvője és otthonról való elköltözése (néhány utcával távolabbra költöztek csak el) után pedig anyja inni kezdett. M.-et nagyon aggasztja anyja állapota, életuntsága és időszakos alkoholizálásai. Pszichológushoz akarja elvinni anyját, de az hallani sem akar róla, és az éves kontrollvizsgálatokra is csak hosszas rábeszélések árán tudja elvinni. Ez az állapot megviseli M.-et is, folyamatosan aggódik anyjáért, férje azonban támogatja, segíti M.-et és családját is. Az is nyomasztja M.-et, hogy egyszakos magyartanárként hogyan tud majd elhelyezkedni, most gyesen van, de fél az álláskeresés nehézségeitől, hiszen eddig még nem dolgozott. Félelmeinek, szorongásának tulajdonítja, hogy mostanában nehezen alszik el, s kétszer begörcsölt a gyomra. Ez utóbbi panaszával orvosnál járt, s a doktornő megrémítette azzal, hogy „ha így folytatja, anorexiás lesz”. Élete legfontosabb eseményének kisfia születését tartja, szeretnének még egy gyermeket, ám még várnak vele, míg M. befejezi az egyetemet és dolgozni kezd. A szakdolgozat, a tanítási gyakorlat, gyermeke, férje és az új ház berendezése, csinosítása foglalja le idejét. Erős oldalának tartja a segítőkészséget, az erős empatikus készséget, a kedvességet, barátságosságot, a nyugodtságot, a türelmet, míg gyengének érzi kitartását, teherbírókészségét, önállóságát. Ha három kívánsága lehetne, a következőket kérné: kisfia egészséges legyen, édesanyja is „egyenesbe jöjjön”, és boldog legyen a családi élete. Máriát kedves, közvetlen és segítőkész embernek ismertem meg, aki többet szeretne megtudni magáról, ezért kérte, hogy rajzai elemzéséről számoljak be neki.
Az egészséges személlyel a rajzvizsgálat nyugodt körülmények között, egy csendes teremben történt. M. szívesen beszélt magáról, bár sok személyes részletet nyilván nem említett meg, hiszen tulajdonképpen ismeretlen voltam számára, s a biztosított titoktartásom ellenére is megmaradtak az intim részletek feltárását megakadályozó gátak, amit teljesen természetesnek tartok, hiszen itt nem kórházi körülmények közötti interjúról, beteg-pszichológushallgató közötti kapcsolatról volt szó, hanem egymást felszínesen ismerő emberek egyikük életéről szóló beszélgetéséről. M. sokszor beszélt rajzolás közben, kérdéseimre válaszolt, és elmondta, mit rajzol, miért éppen azt rajzol, amit. M. nyugodt volt a rajzolás közben, sokszor nézett rám, testtartása laza volt a beszélgetés során, rajzolás közben pedig koncentráció tükröződött arcán és testtartásán (ráhajolt a lapra, kissé eltávolodva megnézte rajzát, felemelve szemlélte azt). Úgy vettem észre, szívesen rajzolt, gyorsan és lendületesen, határozottan, rögtön belekezdett egy-egy rajzi témába.
2) Fenomenológiai leírás: a) Ház: fekvő lap bal alsó részéből kiinduló családi ház, térbeli ábrázolás, az utcára néző részen ajtó, két ablak, a háztetőn kémény, mely füstöl. A házat kerítés veszi körül. b) Fa: fekvő lap közepén lévő fűzfa. c) Állat: fekvő lap bal szélére rajzolt foltos tehén. d) Ember: Férfi: fekvő lap középső területén normál méretű, kitárt karú férfialak. Nő: fekvő lap bal oldali részéhez közel eső, álló, kitárt karú nő szoknyában, koronával a fején, az orr hiányzik. e) Szabadrajz: fekvő lap középső részére rajzolt alma, satírozott felület, az alma nyelén levéllel.
3) Az öt rajz egybevont intuitív elemzése: a) Szubjektív-intuitív benyomásaim: könnyedség, játékos felszínesség, kedvesség, báj, szomorúsággal vegyes játékosság köszön rám a rajzokból, egyfajta ambivalencia a megjeleníteni akart tartalom és a megjelenítés módja között (pl. omló, puha, mégis határozott vonalakból megrajzolt szomorúfűz). Meseszerűség, ám mégsem gyerekesség. Finom, hullámos, kecses vonalak, mosoly és melegség is árad a rajzokból. b) Motorikus empátia: energikusság, könnyedség, kitartás, életkedv, gondoktól elrugaszkodott mesevilág (tehén, pásztorfiú, királylány), kerek formák, lágy vonalak, kanyarok, dinamikus vonalvezetés, gyorsaság érzetei, asszociációi ébrednek bennem a rajzok lemásolásakor. c) Kinesztetikus empátia: férfi: büszkeség, támasz, vidámság, melegség, erő, energia, tartás, jókedv, jóérzés érzelmei kelnek bennem a férfialak testtartásának felvételekor. Nő: a következő érzéseket oldja ki belőlem a nőalak pózának felvétele: „segíthetsz”, „nem tehetek róla”, karolj fel”, „védelemre szorulok”, „nem sokat tehetek, de te majd megoldod”, „támogass”, egy kevésbé aktív figura, ám nem erő, nem energia nélküli mozdulatlanság, inkább passzivitás, melyet egy támogató személy kioldhat, aktivitásba transzformálhat. d) Vizualizációs módszer: a házat térben elképzelve, kissé billegőnek látom, mely hívogató hangon szólalna meg, beinvitálna. A fát nagy, terebélyes, stabil, árnyékot adó faként képzelem el, melyhez megnyugtató érzés odamenni. Az állat játékos, kedves, puha, nagydarab, meleg lényként jelenik meg előttem, aki vonzza a tekintetet, az ember meg szeretné simogatni, ám kissé elbillenőnek, nem stabilnak érzem. A férfialak széttárt karjaival, mosolyával hívogató, bár egy kissé merev a stabilsága. A nőfigura kitárt karja inkább támaszkereső attitűdöt ébreszt, tanácstalanság érződik belőle.
4) Az öt rajz egyenkénti, globális elemzése: a) Ház: érzelmi-hangulati tónusa semleges, kopár, az egésszé szervezés képessége megvalósul, a rajz értelmes egész, amelyben a néző spontán figyelme az ajtóra irányul, mely mintha kinyílna. b) Fa: érzelmi-hangulati tónusa nyugodt, biztonságos és nem szomorú, enervált, puha, meleg. A rajz koherens egész, a megfigyelő spontán figyelme a vastag törzsre és a puhán hajló-hulló ágakra irányul. c) Állat: érzelmi-hangulati tónusa kedves és játékos, örömteli, megnyugtató. Értelmes egész, ahol a néző figyelme a nagy, gömbölyded testre és a mosolygó, kerek fejre irányul. d) Ember: Férfi: d-személyiségszinten megrajzolt emberalak, mely érzelmi-hangulati tónusa meleg, bizalmat ébresztő, kedves, szeretetteljes, kaján. Az integráció foka magas, értelmes, koherens egész, a spontán figyelem a szemre, az arcra és a kéztartásra irányul. Nő: szintén d rajzi személyiségszintű alak, érzelmi-hangulati tónusa némi szomorúságot, illetve elesettséget, várakozást sugall. Integrált egész, melyben a néző spontán figyelme a kitárt karokra és a tekintetre, valamint a fejen lévő koronára irányul.
5) Részletes elemzés: a) Ház: nagyobb zónában lévő, még normál méretű ház, ez a méret normál énkiterjesztésre, reális önértékelésre utal. Arányosság és helyes háromdimenziós ábrázolás.
Normál szimmetria mellett szimmetrizációs tendencia is megjelenik, melyet a tetőcserepek és a kerítéslécek sematikus ismétlésével hoz létre, ám lényeges, hogy nem hagyja abba, nem hagyja félbe a sort, bár az utolsó sor cserepei ritkábbak, de kitart, végigrajzolja, kitölti a tető terét cserepekkel, mindez utal arra, hogy igény- és teljesítményszintje között nincs jelentős távolság, hosszú távú tervei nem ábrándok, álmodozások, hanem reális tervek. Nem befejezetlen, nem hiányos a cserépsor. A házat normál, megszokott nézetben láthatjuk, azaz az ajtó felőli oldal fordul a néző felé. Mennyiségileg szegényesebb az első két rajz (iniciálcenzúra), üres körvonalak, kevesebb energiát visz a rajzolásba, viszonylagos részletszegénység. A ház fala függőleges, de nem olyan stabil, nem masszív, több helyen kissé hullámos, helyenként többször átrajzoltak, megerősítettek a vonalak, bizonytalanságának, szorongásának elrejtésére, énjének megerősítési szándékára utal mindez. A ház belseje kommunikál a környezettel. A nagy, zárt, ám mégis átlátszó, nem besatírozott ajtó jelzi az interakciókra való készséget és igényt, azt, hogy kíváncsi másokra, de a beengedési igény nem eltúlzott mértékű, nem extrém nyitottságról, kiszolgáltatott naivitásról van szó. A talaj szintjéhez képest az ablakok magasan helyezkednek el a ház frontoldalán, s az ajtóhoz képest kisebb méretűek. A két ablak normál szimmetrikus viszonyban áll egymással. Az ablakokon belüli két egymást keresztező vonal az ellenőrzés igényét mutatja, ám ez a „beengedési kontroll” nem túlzó mértékű. A ház két oldalát kerítés határolja, ami a védekezés, bezárkózás jele, de ezek a lécek, s a ház alapja is lebeg, nem szilárd talajvonalon állnak, a szilárd alap hiánya valamiféle belső bizonytalanságra, valamely énaspektus stabilitásának zavarára utalhat. Mivel ez a talaj felett lebegő ház a képi tér bal oldalán, a képi szimbolika szerint a múlt idősíkján, az anyai befolyások terén helyezkedik el, így lehetséges, hogy az anyával kapcsolatos érzelmi ambivalencia, konfliktus vetül ki a lap bal oldalán lebegő ház ábrázolásában. M. élettörténetéből kiderült, hogy anyja nagyon beteg volt, most ugyan fizikai betegségéből gyógyult, de ellenőrző vizsgálatokra nem akar eljárni, s időszakosan alkoholizál is, valószínű enyhe depresszióban szenved, amitől M. fél, szorong, visszariad, ugyanakkor segíteni akar anyján, hisz szereti őt, ragaszkodik hozzá. A háztető lekerekített frontrészből indul, ami gazdag képzelőerőre, semmi esetre sem lapos, földhözragadt fantáziavilágra utal. A háztetőn M. kis kéményt helyezett el, melyből füst áramlik felfelé, ami aktuális családi konfliktusra utalhat, ez lehet az imént említett anyával kapcsolatos konfliktus, de párkapcsolati zavar is.
b) Fa: M. egy fűzfát rajzolt. A hiányzó gyökérzet és talajvonal az egyik formai jellemző, ami azonban normál, átlag rajzokra gyakorta jellemző.
A törzs vastag, ahogyan a korona is jelentős, uralja a fát és a teret, ami a tudatos én dominanciájára utal, a törzs azonban szabadon belenyúlik a koronába, sőt a törzs folytatása az egyik ág. Mindez annak a jelzése lehet, hogy az érzelmi reakciók integrálva vannak, asszimilálódtak a tudatos kognitív funkciókba, bár a racionális dominancia megmarad. A fa kontúrvonalai nyitottak, ami receptivitásra utal, expresszió jellemzi, sok mindent kiad magából a külvilág felé, impulzusit, érzelemit gyakorta kimutatja. A vonalvezetés lágy, puha esésű, flexibilis. A fa hangulata receptív, kedves, enyhet adó, puha, meleg, barátságos. A lomb, a törzs és a gyökér nincs elválasztva, azaz az áramlás nem szakad meg. A lefelé hajló ágú fűzfa nem önmagát feladó, sötét, depressziós hangulatot áraszt, hanem a vastag törzsű, kifejlett, erős fa képét mutatva, önmagában bízó, énerővel rendelkező, nem kiszolgáltatott személyt mutat.
c) Állat: a lap bal oldalán elhelyezkedő tehénről M. azt mondta, hogy egy mesekönyvből való.
M. kisfiának ugyanis sok mesét olvas mostanában. A bal oldal preferenciája és a mesebeli állatábrázolás regresszió, kötődési konfliktus jelzése is lehetne, ám ebben az esetben egy gyakorló anyukáról van szó, azaz M. életkörülményei jól magyarázzák választását. A verbális címke, az ábrázolási szándék és az ábrázolt állat egybeesik. M. egy olyan állatot rajzolt, mely az ember közelében él, háziállat, ez a konvencionális beilleszkedés jelzése. A választott állat nagy méretű, testalkatának jellemzői a Kinder-sémával (nagy fej, nagy szem, nagy has) esnek egybe. Álló tehenet rajzol, azonban furcsa, mintha elbillenne ez a passzív jószág.
d) Ember: először férfialakot vetett papírra M., s azt mondta, hogy a mesebeli csillagszemű juhászt fogja lerajzolni, ami gyermekének rendszeresen mesét olvasó édesanyánál természetes.
A figura ábrázolási színvonala d rajzi személyiségszintű. Jellemző testtartása a kitárt karok és a széttárt lábak. Ugyan álló alakot ábrázol, ám a testhelyzet dinamikusnak, mozgás közbeninek tűnik, erőt sugall, mintha várna valakit, hívogató gesztusnyelvet használ. Az arc összes fontos kelléke ábrázolt: egymáshoz képest arányosan elhelyezkedő szem-szemöldök-szempilla, orr, száj, fül, haj. A szem melegséget sugároz, az arc mimikája kedves, barátságos. A fej-nyak-törzs–végtagok arányosan ábrázoltak, bár a kar tartása kissé merevnek tűnik. M. külön odafigyelt arra, hogy mind az öt ujjat berajzolja: „nehogy valamit kiolvass belőle, ha nem rajzolom meg pontosan” – mondta, ami enyhe tesztszorongásra utal. A figura ruházata a mesebeli juhászlegényhez illő: rojtos szárú parasztnadrág és- ing. A figurához azonban nem kapcsolódnak a meséből megszokott attribútumai (pl. juhászbot, kalap). A férfialak érzelmi-hangulati tónusa meleg, kedves, ami játékos, vidám, életerős személyiségre utal, aki számára kellemesek az interakciók. Talán nem véletlen, hogy M. elsőként férfialakot rajzolt, férjére ugyanis nagymértékben támaszkodik, fontos pont az életében, érzelmi, egzisztenciális támasz számára. A másodiknak megrajzolt emberalak a saját nemhez tartozó, szintén d-szinten ábrázolt figura. Ismét egy mesebeli figurát, most egy királylányt rajzolt, koronával.
A nőalak szintén kitárt kezekkel áll, de ezek a tárt karok inkább a tanácstalanság érzetét kommunikálják, mintha segítséget kérnének, támogatást várnának. A fej és a nyak vonalát nem metszi el egyik rajzon sem semmi (pl. nyaklánc), de a nőalakon öv található, amely a kontrollfunkciók erősségére utal, esetleg elfojtásra. Az anamnesztikus adatok fényében ez a kontrollszándék vonatkozhat a tanulmányok befejezésének sürgetésére, M. ugyanis nagyon szorong, hogy a „célegyenesben” be tudja fejezni az egyetemet, rossz álmai vannak ezzel kapcsolatban, és szorongása a gyomortájékon görcsös tünetekben manifesztálódik. A nőalak arca kidolgozott részletekkel bír, de egy fontos szerv, az orr, zavaróan hiányzik, a fülek ugyanakkor a hosszú haj ellenére is megrajzoltak. A szem szorongást, szomorúságot, tanácstalanságot sugall, ahogy a testtartás is. A törzs, a kar és a láb arányai kissé torzak, a karok túl rövidek, s a lábak a törzshöz képest balra elcsúsztak. A figura közepes nyomatékkal, egymáshoz lazán kapcsolódó kontúrvonalkákból megrajzolt. Ruházata a női öltözet jellemzőinek megfelelően szoknya és blúz. A figurák típusokat ábrázolnak (juhászlegény és királylány), a mesék illusztrációjának sablonjaival (parasztnadrág, korona), ám mégsem érzem sablonosnak azokat, inkább spontán megrajzolt alakok benyomását keltik.
e) Szabadrajz: alma szárral és a száron lévő levéllel. A lap középvonalától balra rajzolt ábra elnagyolt vonalakkal, közepes nyomatékkal besatírozott. Az alma az anyai szerep központi jelentőségére utalhat M. életében (kisfia 2,5 éves), így nem tekinthető sablonos válasznak a gyümölcsrajz.
6) Összegzés: M.-nél gyakran jelent meg valamilyen mesekönyvből átvett figura, ami jelenlegi „főszerepével”, az anyasággal kapcsolatos. A rajzok normál méretűek, közepesen erős nyomatékkal megrajzoltak. Színvonalromlás nélkül végig hasonló rajzi színvonalon dolgozott, a részek integráltak, a képek koherens egésszé állnak össze. Laza, gyors vonalakból, dinamikus kontúrvonalakból felépülő rajzok, életteliség és érzelemteliség árad belőlük. Ildikó rajzaival egybevetve feltűnő a különbség számos jellemzőben. Ugyan mindketten d rajzi személyiségszinten ábrázolták az emberalakokat, ám míg M. férfi- és nőalakjának szemei életteliséget sugároznak, addig Ildikó figurái rideg, lapos, érzelmileg sivár tekintetűek, maszkszerű arcúak, életidegenek. A szaggatott vonalvezetésben is óriási eltérések rejlenek: M. közepesen erős nyomatékú, néhol szaggatott vonalai dinamikusak, ezzel ellenben Ildikó vonalai szálkásak, rövidségük ellenére is nehézkesek. M. rajzainak érzelmi tónusa flexibilis, receptív, barátságos és nyitott, addig Ildikó rajzain éppen ellenkezőleg, rigid, ellenséges, félelemteli hangulati tónus uralkodik. Az állatrajznál kiemelendő, hogy M.-nél az ábrázolási szándék és az ábrázolt állat egybeesett, addig Ildikó állatrajzán a kettő bizarr módon eltért egymástól, s az M.-nél „ismeretlen” antropomorfizálási tendencia is kifejezett volt. M.-nél normál szimmetria, míg Ildikónál szimmetrizálási tendencia jelentkezett. A legfontosabb különbséget kettőjük rajzi és az abba kivetített intrapszichés világában az érzelmi, hangulati tónus jelentős eltérése mellett a realitásvizsgálat meglétében (Máriánál), illetve hiányában (Ildikónál) látom.
X. Az esettanulmány tanulságai: Mivel ezelőtt szkizofrén beteggel személyesen még nem találkoztam, így rendkívül hasznosnak éreztem a beteggel való beszélgetést. Egy face-to-face interakcióban a diagnosztikus rendszerek kategóriái, leírásai „megelevenedhetnek”, prekoncepcióink átalakulhatnak. Az egészséges személlyel történő beszélgetés és a rajzteszt felvétele arra figyelmeztetett elsősorban, hogy a „normalitást” is éppoly nehéz megragadni, az elmondottakat értelmezni, és összefüggésbe hozni a rajzokkal, mint a beteg személynél. Főleg arra kellett odafigyelni mindkét esetben, hogy ne lássak többet bele a rajzokba, mint amit mutatnak, s mint amit az anamnesztikus adatok alátámasztanak, de kevesebbet se. Ez nehézséget okozott számomra az elemzés során, de igyekeztem elkerülni a „belemagyarázás” csapdáját, bár valószínűleg ez több helyütt nem sikerült. Tapasztalathiányom a klinikai gyakorlatban és a rajztesztek felvételében (pl. a projektív kérdések találó elhelyezése a rajzokról való beszélgetés során) és elemzésében, valamint a rajztesztek értelmezéséhez szükséges speciális szókincsem hiányosságai is megnehezítették munkámat. Különösen nehéznek találtam a formai és a tartalmi jegyek részletes leírását, valamint a néhány esszenciális itemkonfiguráció megragadását az egyes rajzoknál. Leginkább a változómintázatokon túlmenő jelentésmintázatok feltárásában éreztem jelentős hiányosságokat a rajzok elemzésénél. A betegről nyert ismereteimet mindennek ellenére jelentős mértékben finomította, „hangolta” a rajzok elemzése, hiszen segített verbalizálni a rajzok értelmezése olyan érzéseket, gondolatokat, melyeket intuitíven éreztem ugyan a beszélgetések során, ám nem igazán tudtam azokat szavakba önteni (pl. Ildikó furcsa, fátyolos tekintete). Leginkább a motoros empátia művelete nyújtott támaszt számomra a rajzokban leképződő mondanivaló, üzenet megragadásában. Összegezve, úgy vélem, egy hasznos eszköz alkalmazását kezdtem elsajátítani, mely akár a beteg, akár az egészséges személy állapotának mélyebb elemzésére, jellemzésére, az intrapszichés tér alaposabb, szavakkal nehezebben megfogható, nonverbálisan elevenebben megjeleníthető tartalmainak megragadására kiválóan alkalmas. Ebben az átfordítási műveletben (rajzi jegyek, mintázatok verbalizálása) való gyakorlatszerzés első állomása volt számomra ennek a dolgozatnak az elkészítése, mely a (rajzoló) személlyel való empatikus kapcsolat elmélyülését is elősegítette. |
