A projektív rajzvizsgálat szótára*

A projektív rajzvizsgálatban speciális értelemben használunk néhány kifejezést. Az alábbi lista ezeknek a kifejezéseknek a magyarázatát tartalmazza. Nem szerepelnek benne az általánosan használatos pszichológiai és pszichiátriai szakkifejezések, amelyek meghatározásai máshol is megtalálhatók. Egyes esetekben megadjuk a speciális terminusok idegen nyelvi megfelelőit is. A dőlt betűs kifejezések más címszavakra utalnak.

 a b c d   e f g   h i j   k l m   n o p   r s sz   t x v

ábrázolási döntés Van Sommers (1983) kognitív modelljében az ábrázolási döntések a rajzolandó tárgy kiválasztását és ábrázolási módját határozzák meg, mint például a nézet, a perspektíva, a téri orientáció, a részletezés, a kontúrábrázolás, az árnyékolás, a textúra, a színezés meghatározása. Ábrázolhatunk prototípust is, valamilyen kanonikus pozícióban, amely olyan magas prioritással rendelkezik, hogy más ábrázolási alternatívák egyáltalán nem merülnek fel. (lásd még dinamikus interaktivitás, produkciós stratégia, mozgásterv, motoros program)

akadály A motívumokat egymástól, illetve a nézőtől elválasztó vonalak, tárgyak vagy más motívumok.

aktuálgenezis A rajz keletkezési folyamata, amelynek részei a verbális viselkedés, a szóbeli megjegyzések és projekciók, a gesztus és mimika, a nemverbális reakciók, a pszichomotoros jellemzők, a rajzolási idő és a kezdeti reakcióidő, a vonalirányok, a részek tagolása és rajzolási sorrendje, valamint az egymás utáni rajzok változásai.

alapvető attribútum lásd attribútum

algoritmus Problémamegoldási módszer, amely egyértelműen definiálható, elkülönített lépéseket tartalmaz. Ha az algoritmust a problémára alkalmazzuk, amelynek megoldására készült, akkor a lépések pontos végrehajtása mindig a kívánt eredményhez vezet. (lásd még heurisztika)

állatkarikatúra Olyan állatrajz, amelyek embertípusokat vagy egyedi ismert személyeket ábrázol karikaturisztikusan, állat formájában. (lásd még antikarikatúra, fiziognomizálás, karikatúra)

analóg reprezentáció Az ikonikus ábrázolás egyik típusa, amelyben a tárgy alakja többé-kevésbé realisztikus, felismerhető módon képeződik le. (lásd még transzformált reprezentáció)

antikarikatúra A karikatúra ellentéte: olyan rajz, amely az arc egyedi eltéréseit csökkenti, és az arcot átlagosabbá teszi, mint amilyen. (lásd még állatkarikatúra, karikatúra)

antiszimmetria Az antiszimmetria a szimmetria szándékos megtörése, nem egyszerű Gestalt-hiány, mint az aszimmetria, hanem a Gestalt tudatos felbontása, a harmónia megszüntetése (szándékos „Ungestalt”: Hahn, 1989). A szimmetriához képest másodlagos jelenség, mert annak létét feltételezi. Az antiszimmetria megjelenhet például olyan ábrában, melyben a körvonalak szimmetriáját tudatosan megtörik a színek (Donnay és Donnay, 1985). A szimmetria szándékos felbomlása a rend megszűnéséhez, a homogén eloszláshoz, az entrópiához (Ederer, 1982), a képi−szimbolikus káoszhoz vezet (Arnheim, 1971, 1988). (lásd még szimmetrizáció, deszimmetrizáció)

antropomorf ábrázolás (antropomorfizálás) Emberi testrészek, arcrészek, arckifejezés vagy cselekvés ábrázolása állatokon, növényeken vagy tárgyakon (lásd még fiziognomizálás, pszeudo-fiziognomizálás)

archetipikus jelentés Olyan jelentés, amely az emberiség őstapasztalataihoz nyúlik vissza, és hozzájárul a szimbólum (szín) által kiváltott érzelmi és asszociatív reakciókhoz. Akkor tekinthetünk egy jelentést archetipikusnak, ha valóban általános, kultúrától független és elvileg „már az ősember is láthatta”. Az archetipikus jelentés az egyén számára gyakran olyan automatikus és magától értetődő, hogy nem is tudatosul. Idetartoznak az egyetemes szimbólumok is, amelyekkel az álmokban, a mitológiában és a folklórban találkozunk, és amelyeket „az emberiség alapvető és örök érdekeinek egyformasága és azon képesség értelmében magyarázunk, hogy a tárgyak között hasonlóságokat tudunk felfedezni” (Rycroft, 1994, 231. o.). (lásd még individuális jelentés, kulturális jelentés)

attribútum Az attribútumok a motívumnak azok a legalapvetőbb tulajdonságai, amelyek elkülönítik más, hasonló motívumoktól.

ballisztikus kezdés A rajzban a vonalak összekötését irányító három stratégia egyike, amelyben a következő vonalat nem határozza meg az előző vonal kezdete vagy végpontja, hanem bárhonnan kiindulhat a papírlapon. Ehhez fejlett mozgásos kontrollra és anticipációs készségre van szükség, hiszen pontosan kell előre látnunk, hova érkezik majd a vonal a mozdulat befejezése után. (lásd még rögzített horgonypont, folytatólagos horgonypont, threading)

Barnum-effektus Az a tendencia, hogy az emberek hajlamosak elfogadni, egyedinek és önmagukra nézve igaznak tartani nagyon általános személyiségjellemzőket.

belehelyezkedés a képbe Tartalomelemzési módszer, amelynek során a néző képzeletben megpróbál átváltozni a kép egy részévé, hogy ezzel jobban megértse viszonyát a kép többi eleméhez (Furth, 1993).

beszűkült (koartált) színhasználat A személy lényegesen kevesebb színt használ, mint amit a normák alapján elvárnánk, esetleg csak egyetlen színt alkalmaz. (lásd még expanzív színhasználat)

bizarr A francia nyelvből átvett, spanyol eredetű szó, melyet a képi kifejezés pszichopatológiájában szűkebb értelemben használunk, mint a hétköznapi életben vagy a művészettörténetben. A hétköznapi szóhasználatban a bizarr jelentése különös, sajátságos, furcsa, szeszélyes. Közelebb jár a szó pszichopatológiai értelmezéséhez az a meghatározás, amely a Pallas Nagy Lexikonában található. A bizarr eszerint „különcködő, az általánostól, a rendestől eltérő, de úgy, hogy az eltérésnek igazoló oka v. éppen nem, vagy csak nagy nehezen tűnik ki. A bizarr rokon a szeszélyessel, mely minden megokolás nélkül egyik végletből a másikba csap át. De a szeszélyes magában véve ártatlan játéka lehet a fesztelen fantáziának és a csapongó jó kedvnek, míg a bizarrban mindig valami betegest vagyunk hajlandók felismerni”. A képi kifejezés pszichopatológiájában bizarrnak akkor tartjuk egy kép érzelmi-hangulati tónusát, formáit, tartalmát vagy stílusát, ha az zavaróan életidegen, diszharmonikus, „beteges”. Különbözik a groteszktől abban, hogy hiányzik belőle a komikum. Gyakori kifejezési elemei az emberi test formáinak torzítása, az emberi és állati vonások keveredése, az emberszerű állat és az állatszerű ember.

bizonyossági tényező (certainty factor, cf) Az ESPD szakértői rendszerben használt mutató, amely a konfiguráció egyik részét képezi. A bizonyossági faktor fejezi ki az értelmezés erejét, pontosabban annak valószínűségét, hogy az értelmezés igaz. Nagysága a pszichológiai fogalom igazságtartalmát mutatja meg, számértéke 0 és 100 közti lehet. A számérték annak függvényében változik meg, hogy az adott rajz hány elemet tartalmaz a rajzi jelenségeknek az adott konfigurációban szereplő, limitált számú listájából, valamint annak függvényében is, hogy a konfiguráció milyen rajzi, anamnesztikus és tesztviselkedéses kontextusban található. (lásd még tulajdonságlista)

certainty factor lásd bizonyossági tényező

cf lásd bizonyossági tényező

cselekvés grammatikája Goodnow és Levine (1973) kifejezése (grammar of action) a rajz nem tudatos készítési szabályaira, melyek a vonalak irányát és sorrendjét határozzák meg.

deformáció A képi kifejezés egyik formája, amellyel Navratil (1973) foglalkozott részletesen. Megjelenési formái az egyes részek méretviszonyainak megváltoztatása (diszproporció), a részek helyének megváltoztatása (diszlokáció), a vegyes perspektíva, a töredékábrázolás (fragmentálás), a feldarabolás és a torzó. (lásd még formalizmus, fiziognomizálás, szimbolizmus)

derékszögűségi tendencia (Rechtwinkeligkeit, R-Prinzip, perpendicular error) A gyermekrajzkutatásban, a művészetpszichológiában és a képi kifejezés pszichopatológiájának elemzésében gyakran használt megjelölés (például Arnheim, 1969; Mühle, 1955; Navratil, 1969; Perner és mtsi, 1984), amely azt a jelenséget írja le, hogy a rajzoló az ábrázolás során a hegyesszögeket és a tompaszögeket hajlamos derékszöggé alakítani. Tipikus jelenségek a házrajzban a tető ferde síkjára merőleges, a függőleges iránytól eltérő kémény, a fa törzséhez vagy egymáshoz képest derékszögű ágak, vagy az emberalak törzséhez képest oldalra, derékszögben kinyújtott karok.

deszimmetrizáció A szimmetrizáció ellentétes művelete, azaz szimmetriaelemekkel végzett, antiszimmetriát eredményező transzformáció. A deszimmetrizáció szolgálhatja a monotonitás vagy a redundancia csökkentését, de hangsúlyozást is jelenthet (Gombrich, 1988). A deszimmetrizáció, miként az antiszimmetria is, az archaikus gondolkodásban mágikus-animisztikus jelentést hordoz. Az antiszimmetria megváltoztatja a bilaterális szimmetria által létrehozott antagonisztikus polaritást, kettősséget (négyességet), ami a tökéletességet és a megváltoztathatatlan rendet (Kläger, 1990) szimbolizálja, mert a kiegyensúlyozottságában statikus, stagnáló állapotot teszi dinamikussá és aktívvá.

differenciáltabb-realisztikus ábrázolás („e” rajzi személyiségszint) Hárdi (1983) dinamikus rajzvizsgálatában a személyiségszintek egyike. Sok részletet tartalmazó, a valóságot flexibilisen követő ábrázolási forma, amely a d szintnél kifinomultabb, realisztikusabb és plasztikusabb. Előfordulhatnak ezen a szinten egyedi szerep-, foglalkozás- vagy típusábrázolások is. Míg a d-szint egy „általános embert” mutat be, az e-szint konkrét és individuális figurát jelöl, amely gyakran hasonlít is a rajzolóra.

dinamikus interaktivitás A kifejezés olyan interaktív folyamatot jelöl, amely a vizsgált személy személyiségstruktúrája és rajza között dinamikus, kölcsönös és folyamatosan alakuló módon bontakozik ki (Vass, 1995). A dinamikus kifejezés ebben az összefüggésben a kölcsönhatás folyamatosságára és az állandó változásra utal. A kölcsönhatás a már létrehozott, az elkészítettség adott fokán álló ábrázolás (ábrázolási döntések, produkciós stratégiák) és a folytatás (mozgásterv, motoros program) között jön létre, amivel az ábrázolás és az ábrázoló személy kerül interakcióba (feltételes mozgásterv) egymással. A dinamikus interaktivitás alapja, hogy a képi ábrázolást olyan folyamatnak tekintjük, melynek alakulását a rajz már elkészült része is befolyásolja. Az egyszer már papírra vetett vonal elszakad az egyén belső világától, és a külvilág részévé válik. Reakcióból ingerré alakul át, amely hatással lesz a rajz további formálódására. Az interakció tehát a már létrehozott, az elkészítettség adott fokán álló rajz és a folytatás viszonya, amely a rajz és a rajzoló kölcsönhatását képezi le. Ez a kölcsönhatás különböző fokú lehet: az egyszerű szenzomotoros feladatokban például kisebb mértékben nyilvánul meg, mint a sok belső, közvetítő folyamatot igénylő, komplex projektív rajzokban. A magas dinamikus interaktivitás az alkotó élményvilágában azt a benyomást hozhatja létre, hogy a kép „önmagát alkotja meg”, azaz a képben rejlő vizuális erők, törvényszerűségek irányítják a kép további alakulását.

dinamikus rajzvizsgálat (DRV) Hárdi István sorozatos összehasonlító rajzvizsgálati módszere, amelyen 1956-tól kezdve folyamatosan munkálkodik. A módszer kidolgozása egyedülálló pszichiátriai rajzi anyagra (összesen 83 201 rajzra; lásd Hárdi, 1993) épül, amelynek jelentős része rajzsorozat, és a betegek hosszú időtartamot felölelő longitudinális követésével készült. A dinamikus rajzvizsgálat egyetlen rajz értelmezése helyett rajzsorozatok longitudinális összehasonlításán, a klinikai és grafikus változások párhuzamos követésén alapul. Elsődleges hangsúlyt fektet az idői szempontok értelmezésére, és a statikus elemzés helyett a folyamatszerűséget emeli ki. Elemzési kategóriái nem a projektív rajztesztek irodalmából átvett szempontok, hanem empirikus, összehasonlító megfigyelésekből származnak. A rajzvizsgálatban fontos szerep jut a sorozat egyes, a többitől elütő rajzai konfrontálásának a sorozat összképével. A névadó dinamikus jelző a klinikai változások és a rajzbeli változások folyamatjellegére és a dinamikus pszichiátria elveire utal. Az értékelés az alapvető formális kategóriák, a személyiségszintek, a tartalmi szempontok és az időbeli változások alapján történik. A dinamikus rajzvizsgálatban központi jelentőségű a rajzi személyiségszint fogalma. A módszert átfogóan Hárdi „A dinamikus rajzvizsgálat” című könyve mutatja be.

diszritmiás mozgás Szabálytalan, zavart ritmusú mozgás, amely a mozdulat természetes ritmusának felbomlásakor jön létre. A projektív rajzvizsgálatban, például a firkatesztekben a diszritmiát gyakran a belső konfliktus felmerülésével hozzuk összefüggésbe. Kutash és Gehl (1954) alaptétele szerint a személyiség zavarai diszritmiás grafomotoros mozgásban, megakadásban tükröződnek, valamint abban a módban, ahogyan a vizsgált személy megpróbálja töredezett, megzavart mozgását kontrollálni vagy gátolni (magyarul lásd Benczúr és Vass, 2001).

 a b c d   e f g   h i j   k l m   n o p   r s sz   t x v

 

*Szemelvény, a teljes szöveg megtalálható: Vass, Z. (2006). A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Budapest: Flaccus.